KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szuperzsaru

Kovács András Bálint

 

A király (mondjuk a nép) legkisebb fia (egy frissen végzett rendőrtizedes) egy csodakalpagot szerez (fejére pottyan egy atombomba), és ennek segítségével rendkívüli képességeknek jut birtokába. Jaj a banditáknak ezentúl: a szuperzsaru a város másik végéről is megérzi a betörést; hiába lövik szitává, haja szála sem görbül; hiába zuhan ki a huszadik emeletről, talpra esik, mint a macskák; a pohár odaröpül a kezébe, a vasöklű bunyósnak beletörik a vasökle, ha hozzáér; a botlábú őrmesterből Fred Astaire lesz, és a többi, és a többi.

Corbucci jócskán szabadjára engedte fantáziáját, amikor gyermeteg ábrándjait a mindenhatóságról kiélte egy film erejéig. Kevés film van, ahol ennyi idétlenséget hordtak volna össze – és annyi bájjal, mint itt. Igaz, ebben nem kis segítségére volt a rendezőnek Terence Hill, aki jól táplált óvodás ábrázatával vigyorogva nyírja a gengsztereket, miközben senki sem érti, honnan szedte csodálatos képességét, amellyel mindent el tud érni, amit akar. Mint minden csodának, ennek is vannak határai. Ha rendőrünk vörös színt lát, egyszerre elveszti varázserejét. Ebből mindenféle galibák származnak, de aztán persze minden rendbe jön. Igaz, a végén menyasszonya elővigyázatosságból vörösre festi a haját... Egy jó geget azonban kihagyott Corbucci mester. Amikor is barátunk rendőrtársa egy régi rágógumiból felfújt léggömbről leugrik, gondolván, hogy a másik varázserejével úgyis elkapja, valami piros sálba botlik bele mesebeli hősünk, és így mindketten „beszállnak” a Földbe. De nemcsak beleszállnak, hanem ki is lyukasztják, és kijönnek a földgömb másik oldalán – épp a Népi Kínában. Mármost a rendező éppenséggel úgy is befejezhette volna a filmet, hogy innen nem kerülnek soha haza, mert hősünknek megáll a tudománya, hiszen itt minden vörös...

Dehát, ugye Amerika...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6924