KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vágta

Barabás Judit

 

Bármilyen hálás és kedvelt téma a polgárháború, ebben a filmben nem sikerült semmi újat mondani róla.

Egyetlen ötlete van a rendezőnek: az, hogy a háború iszonyatával és pusztításával szembenálló értékeket, szépséget a lovak testesítik meg. Az ő sorsukat szánták a film készítői a drámai feszültség magjának: a fehérek, miközben menekülnek, az állatokkal nem törődnek, magukra hagyják őket. Ám a film valamiképpen mégis a lovak életben maradásával végződik. Ez a happy end azonban teljesen indokolatlan, sőt: a bonyolultnak egyáltalában nem nevezhető cselekmény is csak fáradságosán követhető.

A legélvezhetőbb jelenetek végül is azok, amelyekben hosszú percekig (lassítva, gyorsítva, úsztatva, lebegtetve) csak a vágtató ménest látjuk – a szép állatokat és a technikai trükkök csillogását.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/02 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7565