KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bosszúvágy

Harmat György

 

Ha valahol elszaporodik az erőszak és a bűnözés, annak oka mindig a társadalomban keresendő. Ezt a nem új igazságot hagyja figyelmen kívül Michael Winner. Nem mintha egy kriminek feladata volna a mély társadalomábrázolás. E film hiányérzetünket felemásságával váltja ki: a „Büntető” (Charles Bronson) indítékait alaposan és hitelesen tárja elénk, akárcsak a rendőrség manipulációit, a bűnözést viszont csak mint jelenséget mutatja be, mint a „rossz fiatalok” megszüntethetetlen „rosszaságának” következményét.

„Ha a rendőrség nem véd meg minket, védjük meg magunk” – a magányos bosszúálló egyszerű filozófiáját képviseli itt Bronson ugyanúgy, mint történelmi környezetben a Chato földje című ugyancsak Winner-ren-dezte filmben.

Nem dohognék, ha kevesebb lenne a hamis moralízálás a Bosszúvágyban, hiszen felépítése mesteri, izgalmas az első pillanattól az utolsóig, az alakok megfelelően jellemzettek, hatásos Herbie Hancock zenéje: kiváló krimi tehát – tehertételekkel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/09 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7730