KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gyorshajtás

Iszlai Zoltán

Az autóbalesettel induló film eredeti címe rigorózus fordításban: Fordulat, vagy Kanyar. Ez a két szó – átvitt értelmük miatt – valamivel jobban kifejezi a mű jellegét és mondanivalóját, mint a Gyorshajtás.

A (minimális mértékű) gyorshajtásban egy szépreményű kutatóbiológus, bizonyos Vitya Vegyernyev a vétkes. Vigyázatlansága következményeiért – elüt egy félvak nénit – majdnem tudósi reményeinek szétfoszlásával fizet, a fiatalember ugyanis áldozatvállalási kényszert érez. Beleszól töprengéseibe a – mai szovjet elbeszélésekből ismerős – feleség, ki józan prakticitással azt hazudja a tudósjelöltnek, hogy nászútjuk gyümölcsöző volt: gyereket vár. Ezért egyikük se ülhet magábaroskadtan, vajon a gázolásért a férjet hibáztatja-e a bíróság, vagy a közlekedésre már alkalmatlan öregasszonyt.

A lomha bevezető képek után itt csillan föl bennem is a (biológusba már visszakényszerített) remény: hátha a rendező rástartol a témára és bemutatja, miként igyekeznek a vétlen bűnösök kimászni a csávából. E ponton következik el két feszülten kínosra sikerült – hangulatilag érzékletes, fényképezésben megoldott – csúcsjelenet. Aztán a film visszapereg a szürke információközlésbe, s a néző tanakodhat, hogy vajon a bírósági hercehurcától és a kényszerű (a megaláztatástól a kacérkodásig menő) ravaszkodásoktól elromlik-e az idealistább Vitya és a földön járó asszonyka házassága, vagy csak egy kicsit megzavarodtak, s napirendre térnek a dolgok felett, A kioktató, erőtlen köznapi történet így még annak a közhelynek se válik emlékezetes példázatává, hogy ha Zsiguliba ülünk, jó lesz vigyázni, mert az akár gyökeres fordulatot hozhat életünkbe, ha jön a kanyar.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7939