KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/december
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: FIPRESCI- kollokvium Milánóban
• N. N.: Megújuló művész-mozi Szombathelyen
POSTA
• Fáber András: Wittgenstein és az öngyilkosság

• Hirsch Tibor: Kedvenc ellenségünk USA vs. SzU
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Boldogtalan békeidők Velence

• Molnár Gál Péter: Egy nagyváros kamarazenéje Mesék a járdán
• Barna Imre: Tavaszelő, Moravia, Budapest
• Ardai Zoltán: A hideg boldogság Lang némafilmjei
• Bikácsy Gergely: A fáradt halál rendezője Lang
• N. N.: Fritz Lang filmjei
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Európa Áruház Locarno
KRITIKA
• Lengyel László: Az ablak csukva van Magyar rekviem
• Kovács Ágnes: Képlélektan Szoba kiáltással
• Dániel Ferenc: Foltok a világatlaszon Forradalom után
LÁTTUK MÉG
• Lukácsy Sándor: Találkozások (Wallenberg)
• Sneé Péter: „hol zsarnokság van...”
• Szemadám György: Dick Tracy
• Fáber András: A fül
• Hegyi Gyula: Előre a múltba
• Koltai Ágnes: A betörés
• Gáti Péter: Jézus élete
• Szemadám György: Sárkány és Papucs
• Tamás Amaryllis: Ifjú Einstein
ELLENFÉNY
• Báron György: Az eladó és az iskolamester

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sem fedél, sem törvény

Tamás Amaryllis

Agnès Varda – 1985-ben Velencében Arany Oroszlán díjat nyert – filmjének hősnőjéről, Monáról nem derül ki, miért vesz vándorbotot a kezébe, semmit sem tudunk meg magányos kóborlásának indítékairól. Agnès Varda filmje ugyanis az „úton levő Monáról” szól. Így hát azok, akik az indítékokra várnak egyenes, netán szociografikus igényű választ, lehet, hogy türelmetlenül és értetlenül szemlélik a lány csendes kálváriájának stációit, s megrendülést sem fognak érezni „értelmetlen” fagyhalála miatt.

Mona útra kelését fel lehet fogni az emberi szabadságszükséglet szimbólumának, de pótcselekvésnek is – úgy, ahogy szipuzó, bandákba verődő, sok ezernyi kortársáét. Intellektuális és érzelmi kíváncsisága mögött azonban meg kell húzódnia valami másnak is. Bolyongásai közben – a többször végiggondolható tapasztalatokra épülő – tudás, gondolkodás biztonságát, az emberi érzések térképének fehér foltjait keresi. De csak szétbomlott közösségeket, szétmart családokat, „önmegvalósító” komor „őszintéket” talál, amikor fogódzók után kutat. Próbálkozásainak létjogosultsága teljes értékű még akkor is, ha erre a társadalom hol manipulatív ál-együttérzéssel reagál, hol közönnyel.

A büszke, erőteljes egyéniségű, de fizikailag teljesen legyengült Mona (Sandrine Bonnaire játssza nagy visszafogottsággal és hitelesen) váratlan halálának és sorsának tanulságai messze túlmutatnak magán a történeten: a vele együtt végigjárt út megrázó beavatás is: a másik emberre utaltságé, színészé, rendezőé és nézőé egyaránt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5139