KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/december
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: FIPRESCI- kollokvium Milánóban
• N. N.: Megújuló művész-mozi Szombathelyen
POSTA
• Fáber András: Wittgenstein és az öngyilkosság

• Hirsch Tibor: Kedvenc ellenségünk USA vs. SzU
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Boldogtalan békeidők Velence

• Molnár Gál Péter: Egy nagyváros kamarazenéje Mesék a járdán
• Barna Imre: Tavaszelő, Moravia, Budapest
• Ardai Zoltán: A hideg boldogság Lang némafilmjei
• Bikácsy Gergely: A fáradt halál rendezője Lang
• N. N.: Fritz Lang filmjei
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Európa Áruház Locarno
KRITIKA
• Lengyel László: Az ablak csukva van Magyar rekviem
• Kovács Ágnes: Képlélektan Szoba kiáltással
• Dániel Ferenc: Foltok a világatlaszon Forradalom után
LÁTTUK MÉG
• Lukácsy Sándor: Találkozások (Wallenberg)
• Sneé Péter: „hol zsarnokság van...”
• Szemadám György: Dick Tracy
• Fáber András: A fül
• Hegyi Gyula: Előre a múltba
• Koltai Ágnes: A betörés
• Gáti Péter: Jézus élete
• Szemadám György: Sárkány és Papucs
• Tamás Amaryllis: Ifjú Einstein
ELLENFÉNY
• Báron György: Az eladó és az iskolamester

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nimfa a lápvilágban

Csantavéri Júlia

A kis lengyel falut, ahol a történet játszódik, mocsár választja el a külvilágtól. A mocsáron túli valóság megfoghatatlan és idegen a falusiak számára. Ha néha érkezik is onnan valaki – általában a hivatal képviselője –, minden marad a régiben.

A mocsáron innen olyan az élet, mint akkor lehetett, amikor a Jóisten még gyalogszerrel járta a világot, jutalmazott és büntetett, érdem szerint. Leszczyński bensőséges, tiszta képsorokban mutatja be ezt az életet, ahol a munka ősi szabályai és a vallási parancsok, meg a vallásnál ősibb babonák irányítják a mindennapokat. Az álom és az ébrenlét, a vágyak és a realitás képei olyan magától értetődő természetességgel fonódnak össze ebben a filmben, ahogyan a babonás hit elemei keverednek a tapasztalatok valóságával. A régi és az új találkozásakor az emberi kíváncsiság, az értelem és a kiválni akarás vágya ütközik össze azzal a mélyen gyökerező érzelem- és hagyományvilággal, amely ugyan röghöz kötöttséget és tudatlanságot is jelent, de egyben a közösség összetartó erejét is adja, odakapcsolja az egyént a faluhoz; az emberekhez, a tájhoz.

A film hőse, Barosevic parasztgazda még a saját nevét sem tudja pontosan, hiszen a faluban elegendő annyi, ahogy az emberek szólítják, de mindent tud fáról, állatról, emberről, amit ebben a világban tudni érdemes. A fiatal tanítónő érkezésével ez a magabiztos ember fokozatosan elveszíti belső egyensúlyát, megrendülnek a világról, munkáról, szerelemről alkotott elképzelései, míg végül szembe kell fordulnia a közösséggel. A szelíd iróniával induló történet szinte észrevétlenül fordul tragédiába. A rendező képes arra, hogy mindvégig egyensúlyban tartsa a két „oldalt” – hogy a fában élő lélek hiedelmét éppen olyan valóságként kezelje, mint az iskola világát. Így költői erővel, hamis nosztalgia nélkül tudja felmutatni a természetközeli közösségben élő ember szemléletének feledésbe merülő értékeit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/04 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6460