KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/január
• Schubert Gusztáv: Királyi többes A rendszer végszava
• Kovács András Bálint: Itt filmesztétika van Filmoktatás
• Zalán Vince: Beszélgetés Lányi Andrással Az esztergomi csata
• Sneé Péter: Fejezetek a filmtörténetből Filmoktatás
• Zsugán István: A diploma: névjegy Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Hartai László: Mozgókép – iskolakeretben
FORGATÓKÖNYV
• Enyedi Ildikó: A víz kerek egy kerek edényben és szögletes egy szögletes edényben
HORROR
• Schubert Gusztáv: Sírontúli históriák Szellemmozi
• Hegyi Gyula: Félelempirula Ghost; Jákob létrája
• Molnár Gál Péter: Botrány a másvilágon Szellemmozi
• Magyar László András: Örök visszatérés Kísértetek régen és ma

• Koltai Ágnes: Coppola
• Hirsch Tibor: San Francisco szultánja Coppola mániái
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A Gustafssonok remenye és bizonytalansága Genf
KRITIKA
• Koltai Ágnes: A perzsa bili Pacsirták cérnaszálon
LÁTTUK MÉG
• Lukácsy Sándor: Az eltüsszentett birodalom
• Sneé Péter: Vad orchideák
• Bikácsy Gergely: Egy elkényeztetett gyermek utazása
• Békés Pál: Szemenszedett szenzáció
• Szemadám György: Arachnophobia
• Fáber András: Selyemgubó
• Tamás Amaryllis: A tél foglyai
• Székely Gabriella: Top Gun
TELEVÍZÓ
• György Péter: A valóság látszata 1990. október 26–27–28. a képernyőn
• Schlett István: A blokád a tv-ben Tévéblokád
• Lengyel László: Kedves Elemér! Az MTV elnökének

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Oleg Jankovszkij (1944-2009)

Forgács Iván

 

Elhunyt a szovjet és az orosz filmművészet egyik legemblematikusabb, legnépszerűbb, nemzetközileg is elismert színésze. Óriási sztár volt hazájában. Az olyan bálványokat, mint ő, egyszerűen csak felidézni szokták elvesztésük után. Elég egy filmcím, egy szerep, és máris újjáélednek az emberben. Kelet-Európának azonban már jó ideje nincsenek kelet-európai sztárjai. Ha még egyáltalán odafigyelünk a régió nemzeti filmgyártásaira, címeket jegyzünk meg, rendezőket, meg figurákat – a színészek neve nélkül. Így aztán egymás sztárjait nem tudjuk felidézni, haláluk után is be kell őket újra mutatni. Jankovszkij jelentőségének érzékeltetésénél pedig van még egy nehézség. Bár hazájában kivételesen vonzó megjelenése, hódítóan huncut mosolya miatt mindig kedvenc volt, művészi pályája a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, a szovjet filmnek egy olyan korszakában ívelt fel, amelyre már nem igazán figyeltünk oda, nem érzékeltük jelentőségét. Egyedül Mihalkov remekei fémjelzik számunkra ezt az időszakot. Jankovszkij azonban nem játszott ezekben a filmekben. Őt az akkoriban indult tehetséges, friss szemléletű rendezőgárda más alkotói fedezték fel. Vagyim Abdrasitov, Vjacseszlav Kristofovics, Roman Balajan. És színházi rendezője, Mark Zaharov, aki máig emlékezetes, újra meg újra műsorra kerülő tévéfilmeket forgatott vele. Nálunk ezek sajnos kevéssé ismert nevek. Pedig többek között az ő kamaradrámáikban, adaptációikban, mesejátékaikban jelent meg kritikus szellemű művészi érzékletességgel a késő brezsnyevi kor a tehetetlenség emberi drámájával. Jankovszkij színészegyénisége testesítette meg a hatvanas évek progresszivitását hordozó pozitív hőst, aki később elvesztette mozgásterét, és egy alkalmazkodóan különcködő szovjet felesleges emberré vált. Ezt a figurát Balajan 1982-es filmjében a Lebegésben érlelte emblematikus erejűvé.

Jankovszkij alakját Andrej Tarkovszkij tette ismertté a világ számára a Nosztalgia főszerepében. Ez új szakasz kezdetét jelentette pályáján. Belépett az identitását kereső orosz értelmiségi hősök közé. De sosem érezte igazán jól magát közöttük. Varázsa mindig individuális maradt. Világi ösztönű, örömkedvelő humanista orosz egyéniséget sugárzott, akitől már idegen az ortodox közösségi messianizmus minden formája.

Örülhetünk, hogy Enyedi Ildikó felfedezte a magyar film számára, és felkérte Az én XX. századom férfi főszerepére. Egy minden új iránt érdeklődő, nők között sodródó, életvidám világpolgárt játszott.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/07 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9813