KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/február
• Simándi Júlia: A misszionáriusok nem a piacon vannak Üzletmozi
• Sneé Péter: Magyar bujálkodás
• Kenessei András: Misszionáriusok a piacon Művészmozi
• Zsugán István: Még forr a must Beszélgetés Sára Sándorral
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A bűn prófétái Gengsztermítoszok
• N. N.: Gengszterfilmek
• Hirsch Tibor: Amerikai rabló-pandúr Új idők gazemberei

• Zalán Vince: Képek által homályosan Alice a városokban
• Forgách András: Rókalyuk Privát háború
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Caligari előtt Pordenone
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bizonytalanságban
• Székely Gabriella: Ga, ga avagy dicsőség a hősöknek
• Hegyi Gyula: Egyenesen át
• Hegyi Gyula: Bal lábam
• Ardai Zoltán: Miss Daisy sofőrje
• Tamás Amaryllis: Játékos végzet
• Tamás Amaryllis: Palimadár
TELEVÍZÓ
• György Péter: A metaforák vége Századvég és televízió
MÉDIA
• Nádasdy Ádám: A hölgy megtette kötelességét Thatcher és a BBC

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hálószobák és előszobák

Tamás Amaryllis

 

A rendező, Rose Troche, aki 1994-ben robbantott a Go Fish-sel, derűs, önironikus, többszörösen csavart történetével bizonyára fölborzolja a kedélyeket. Bohózata – a nemiség, a barátság, az érzelmek labirintusában bolyongó londoni, jórészt homoszexuális baráti társaságról – természetességével nyűgöz le. Friss, vérbő komédiát látunk, variációkat az esendőségről. Arról, hogy azt kapjuk a világtól, amit magunk is adunk. De a világegyetem nem ítél, s ezt a nem ítélkező igazságot ismeri Rose Troche, ahogy színészei is: a „trainspottingos”, itt kétezredik évi Orpheuszként bizonytalankodó Kevin McKidd, a sugárzó Jennifer Ehle, akit Constance Wilde-ként nem is olyan régen már szívünkbe zártunk, a faunként ugrabugráló Tom Hollander, az ausztrál Hugo Weaving, sátáni mimikájával... Igazi reveláció a színidirektorként, íróként is tevékenykedő Simon Callow (Forman Amadeusából is ismerős). Itt leleplező, halk látleletét adja a pszichiáteri, pszichológusi öntelt humbugságnak, mutatós csalásnak és önbecsapásnak. Könnyed eleganciával, ugyanakkor vitriolos humorral szól a morális útvesztőkben kínlódók vámszedőinek kétes hatalmáról.

Hogyan született ez a film, amely tele van vitalitással, ötlettel, érzelmekkel, harsány szókimondással? A fáma szerint Rose Troche éppen egy George Cukorról (!) forgatandó portré (Hollywood aranykora) miatt utazott Londonba, Dorothy Berwin producerhez és Cecil Dempsey-hez. Ők adták az ötletet és a forgatókönyv első változatát Troche-nak, ekképp fogant hát a brit módra szilaj csintalankodás a Sundance felfedezte, brooklyni rendezőben.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2911