KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/február
• Simándi Júlia: A misszionáriusok nem a piacon vannak Üzletmozi
• Sneé Péter: Magyar bujálkodás
• Kenessei András: Misszionáriusok a piacon Művészmozi
• Zsugán István: Még forr a must Beszélgetés Sára Sándorral
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A bűn prófétái Gengsztermítoszok
• N. N.: Gengszterfilmek
• Hirsch Tibor: Amerikai rabló-pandúr Új idők gazemberei

• Zalán Vince: Képek által homályosan Alice a városokban
• Forgách András: Rókalyuk Privát háború
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Caligari előtt Pordenone
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bizonytalanságban
• Székely Gabriella: Ga, ga avagy dicsőség a hősöknek
• Hegyi Gyula: Egyenesen át
• Hegyi Gyula: Bal lábam
• Ardai Zoltán: Miss Daisy sofőrje
• Tamás Amaryllis: Játékos végzet
• Tamás Amaryllis: Palimadár
TELEVÍZÓ
• György Péter: A metaforák vége Századvég és televízió
MÉDIA
• Nádasdy Ádám: A hölgy megtette kötelességét Thatcher és a BBC

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Isten veletek, moszkvai vagányok!

Gáti Péter

 

A Szovjetunióban „ötvenhárom hideg nyara” után eljött ötvenhat borongós tavasza is, de az évek és évszakok menetrendszerű változása még nem hozta magával a társadalmi kitavaszodást. A nagypolitikában meghirdetett fordulat mintha csak külsőségekben talált volna utat az emberekhez. Igaz, a falakról lekerültek a Sztálin-képek, az őrült méreteket öltő, öldöklő éberség is alábbhagyott, de a társadalom csak nehezen tápászkodott fel az elmúlt évtizedekben átélt megpróbáltatásokból. A háború és a sztálini uralom már években mérhető távolságba került, mégis meggyötört és kisiklott életű emberek, cinikusan kiábrándult, koravén tizenévesek népesítik be Alekszandr Pankratov plasztikus korképét. A fekete-fehér filmen Moszkva eddig ismeretlen arca – szűk, nyomasztó sikátorok; barátságtalan házak; töredezett kövű társbérleti konyhák világa – villan elénk. A film tizenéves srácai innen – az apák nélküli családokból, vagy testi-lelki megnyo-morodásukat italba fojtó férfiakkal hadakozó anyák mellől – indulnak naponta az iskolába, majd a csavargással töltött délutánok felé, hogy a hiányzó otthont az utcai bandák közösségmelegével pótolják. Robert, a film kilencedik osztályos hőse ebben a romantikát, az álmodozást csírájában elfojtó világban találkozik a szerelemmel. Azzal az érzéssel, amelynek ott és akkor szinte semmi nem kedvez. Pankratov szikár, az érzelmesség csábításának ellenálló drámája erről a tragikus véget érő kapcsolatról szól, tolvajokkal, vagányokkal, a haza ellenségeként méltatlanul és igazságtalanul tízegynéhány évre ítélt férfiakat hazaváró asszonyokkal, az apjukat alig ismerő fiúkkal a háttérben.

1956 tavaszán szomorú tekintetű, derékba tört sorsú emberek között születik Robert és kedvese mesébe illően szép románca és hamvad is el hamarosan, mert másképp nem történhetett. Alekszandr Pankratov 1987-ben készült új szellemű, a valóságot el nem kendőző emlékezése katarti-kus látlelet a közelmúltból.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5314