KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/február
• Simándi Júlia: A misszionáriusok nem a piacon vannak Üzletmozi
• Sneé Péter: Magyar bujálkodás
• Kenessei András: Misszionáriusok a piacon Művészmozi
• Zsugán István: Még forr a must Beszélgetés Sára Sándorral
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A bűn prófétái Gengsztermítoszok
• N. N.: Gengszterfilmek
• Hirsch Tibor: Amerikai rabló-pandúr Új idők gazemberei

• Zalán Vince: Képek által homályosan Alice a városokban
• Forgách András: Rókalyuk Privát háború
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Caligari előtt Pordenone
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bizonytalanságban
• Székely Gabriella: Ga, ga avagy dicsőség a hősöknek
• Hegyi Gyula: Egyenesen át
• Hegyi Gyula: Bal lábam
• Ardai Zoltán: Miss Daisy sofőrje
• Tamás Amaryllis: Játékos végzet
• Tamás Amaryllis: Palimadár
TELEVÍZÓ
• György Péter: A metaforák vége Századvég és televízió
MÉDIA
• Nádasdy Ádám: A hölgy megtette kötelességét Thatcher és a BBC

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

Hűtlen asszonyok

Csala Károly

A neorealizmusnak viszonylag kései remeke, egyéb iránt pedig a hagyományos filmdráma műfajának egyik legtisztább, leghibátlanabb példája: dramaturgok, forgatókönyvírók legjobb iskolája Monicelli és Steno műve. Annak idején, amikor megjelent a magyar mozikban, még sok egyéb is szenzációként hatott benne: a női főszereplő, May Britt játéka éppúgy, mint magyar hangja, vagyis Lukács Margitnak a korabeli szinkronizálás csúcsteljesítményeként fogadott alakítása; a kicsiny szerepben nagyot alakító Lollobrigida, vagy a még kisebben föltűnő Marina Vlady… És egyáltalán: a színészek egytől egyig. A jó forgatókönyv, a minden ízükben átgondolt jelenetek és a hibátlanul fölépített írói jellemábrázolás a rendezésnek itt szinte láthatatlan szűrőjén átvetülve, törvényszerűen a legtöbbet „hozzák ki” a színészekből – nagyokból, kicsikből egyaránt. Oly világos a mondanivaló, hogy ha nem volna ilyen tökéletes a dráma lefolyása, bosszantóan didaktikusnak hatna. De itt ez a „ha”: ezért nem okító a film, hanem oktatható példája egyfajta – ma már hagyományosnak nevezhető – közönségrehatás eszköztárának és dramaturgiájának.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8226