KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/március
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Esernyők és óceánok Jacques Demy halálára
• (X) : Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény És Alapítvány
• N. N.: A XXII. Budapesti Független Film- És Videószemle eredményei
• N. N.: A Magyar Filmkritikusok B. Nagy László Díja, 1990

• Reményi József Tamás: Hol kezdődik a bűn? Filmcenzúra
• Bayer Zsolt: Hol a cenzúra mostanában Filmcenzúra
• Lányi András: Javaslat Filmcenzúra
• Molnár Péter: Javaslat Filmcenzúra
• Kulin Ferenc: Fertőzést kapott a kultúra, amit ki kell hevernie Filmcenzúra
• Rajk László: A dohányzás is káros az egészségre Filmcenzúra
• Zalán Vince: A szenvedélyek melodrámája Pedro Almodovarról
• Márton László: Óriáspókok R. W. F. palackpostái
• Bikácsy Gergely: Gyémánt, rejtekhelyen Fény, víz, Ommerganck
• N. N.: André Antoine filmjei
• Pataki Éva: A tekintet szabad Beszélgetés Zsigmond Vilmossal, Szabó Gáborral, Edelenyi Jánossal és Illés Györggyel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A távollét hercege
• Koltai Ágnes: Itt a szabadság!
• Székely Gabriella: Balladák filmje II.
• Bikácsy Gergely: A Paradicsom... ...és a Pokol
• Ardai Zoltán: Oltalmazó ég
• Szemadám György: Kedves ellenségem
• Koltai Ágnes: Éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok
• Tamás Amaryllis: Szállnak a varjak
• Sneé Péter: Revans
• Sneé Péter: Áldott kitaszítottak
KÖNYV
• Csala Károly: A lehetetlen megkísértése Huszárik-breviárium
ELLENFÉNY
• Forgách András: Éld túl, amit nem tudsz megcsinálni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Sitcom

Munkaügyek

Sóhivatal

Huber Zoltán

A fontoskodó bürokrácia örök céltáblája a magyar szatírának.

A hivatali packázás, az értelmetlen aktatologatás, a tragikomikus csinovnyik-lét hosszú évszázadok óta szerves része kelet-európai identitásunknak. Kafka vérfagyasztó látomásai, Gogol maró szatírái és Örkény groteszkjei mind-mind arra figyelmeztetnek, a világnak ezen a felén a bürokrácia (rendszerektől függetlenül) előbb-utóbb mindig a fejünkre nő. E fontos intelmeket ma sem vehetjük félvállról, hiszen ha felelős állampolgárként nem vagyunk elég éberek, a láthatatlan „Hivatal” bármikor önálló életre kelhet, és kíméletlenül felzabálhatja az egészséges individualizmust, az utolsó morzsáig. A nevetés különösen hatékony fegyver a bólogató beletörődés, az alattomos közöny ellen, a maró hivatali szatírákra tehát rendkívül nagy szükségünk van. Különösen itt, Magyarországon, ahol a Kádár-rendszerre épült demokrácia a zűrzavaros bürokrácia egészen új mutációját hívta életre, gyakran szürreálba hajló abszurditásokkal borzolva az emberek idegeit.

A Magyar Televízió új sorozata, a Munkaügyek mindenképpen fontos és hiánypótló kezdeményezés, hiszen a honi bürokrácia sajátosságainál, a magyar kishivatalnok figurájánál tökéletesebb alapanyagot keresve se találhat a honfitársait megnevettetni szándékozó alkotó. Az itthon jeles hagyományokkal rendelkező kabaré régen felfedezte már a témában rejlő potenciált, így nem véletlen, hogy az új produkció írói gárdája is a manapság virágkorát élő stand-up komédia világából érkezett. A három humorista már korábban is élcelődött az átlagember, és a mindenkori felettes szerv keserédes küzdelmein: az ismert tévés- és rádiós magánszámok mellett Litkai Gergely a Buhera mátrix forgatókönyvírójaként, Kovács András Péter a Multigáz és a Médialom szerzőjeként, Hadházi László pedig rádiós műsorvezetőként is ostorozta már az embertelen hivatali rendszer belterjes világát.

„IrReality Show” – hirdeti magáról nagyon találóan az új sorozat, hiszen aki ma valóban tükröt kíván tartani az embert egyszerű ügyfélszámmá degradáló, önmaga vélt fontosságát arroganciával biztosító, ronda vízfejű szörnyeteg elé, az csak az irrealitásban, a szándékosan eltúlzott karikírozásban bízhat. Bár az első felületes pillantásra a Munkaügyek ügyetlen és olcsó Office-utánérzésnek tűnhet, a helyzet korántsem tragikus. Bár az alkotók a külcsínt és hangvételt illetően valóban merítenek a legendás brit-amerikai eredetiből, elsősorban mégis a hazai kabaréhumort próbálják a tipikusan honi irodai abszurddal ötvözni, többnyire sikerrel. Mivel a forgatókönyvet nem profi sorozatírók, hanem a már említett humoristák jegyzik, az epizódokon átívelő történet tulajdonképpen zárójelezhető is: a műsor erejét leginkább az alaptémából kibontott szóviccek, riposztok, bohóckodások, illetve a találóan elrajzolt irodai portrék jelentik.

A Munkaügyek a hagyományos szituációs komédiák formuláit kissé szabálytalanul használja, de a szerzők a tipikus hivatali élethelyzetekből (értekezlet, délutáni kávé, új munkatárs érkezése) hatásos poénokat faragnak, melyeket a hangsúlyozottan tipizált figurákra építenek. Maga a végeredmény elsősorban azért működőképes, mert az elnagyolt sablon-karaktereket nagyszerű színészi gárda kelti életre, akik még a gyengébb szövegekkel is rutinosan megbirkóznak, és szerethetően komikussá varázsolják a tulajdonképp igen tragikus figurákat is. Kálomista Gábor, a hazai közönségfilm egyik legfontosabb producere ismét remek csapatot hozott össze; a sorozat egyetlen komolyabb problémája, hogy a bántóan steril háttereknek, a túlzottan művi képeknek és a statisztéria teljes mellőzésének – pénzhiányról árulkodó – együttes eredményeképp szomorú üresség veszi körül a szereplőket.

Amikor azonban az írók elemükben vannak, örömest hunyunk szemet az apróbb döccenők felett, hiszen amit itt látunk, az a maga abszurd módján sajnos tényleg a valóságot tükrözi – így keserűen nevethetünk a hivatalos merevségen, az életunt aktakukacokon, a léleknyomorító irodai munkán, illetve önmagunkon is. Reméljük, a Munkaügyek hamarosan kinövi gyerekbetegségeit, és gyorsan megtalálja útját a közönséghez is. Ellentétben a bántóan buta, hamiskásan csengő napi szappanoperákkal és valóságshowkkal, erre az (ir)reality-sorozatra tényleg szükségünk van – mert amíg a bürokrácia öntelt képébe röhöghetünk, van remény.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/05 48-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11048