KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/március
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Esernyők és óceánok Jacques Demy halálára
• (X) : Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény És Alapítvány
• N. N.: A XXII. Budapesti Független Film- És Videószemle eredményei
• N. N.: A Magyar Filmkritikusok B. Nagy László Díja, 1990

• Reményi József Tamás: Hol kezdődik a bűn? Filmcenzúra
• Bayer Zsolt: Hol a cenzúra mostanában Filmcenzúra
• Lányi András: Javaslat Filmcenzúra
• Molnár Péter: Javaslat Filmcenzúra
• Kulin Ferenc: Fertőzést kapott a kultúra, amit ki kell hevernie Filmcenzúra
• Rajk László: A dohányzás is káros az egészségre Filmcenzúra
• Zalán Vince: A szenvedélyek melodrámája Pedro Almodovarról
• Márton László: Óriáspókok R. W. F. palackpostái
• Bikácsy Gergely: Gyémánt, rejtekhelyen Fény, víz, Ommerganck
• N. N.: André Antoine filmjei
• Pataki Éva: A tekintet szabad Beszélgetés Zsigmond Vilmossal, Szabó Gáborral, Edelenyi Jánossal és Illés Györggyel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A távollét hercege
• Koltai Ágnes: Itt a szabadság!
• Székely Gabriella: Balladák filmje II.
• Bikácsy Gergely: A Paradicsom... ...és a Pokol
• Ardai Zoltán: Oltalmazó ég
• Szemadám György: Kedves ellenségem
• Koltai Ágnes: Éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok
• Tamás Amaryllis: Szállnak a varjak
• Sneé Péter: Revans
• Sneé Péter: Áldott kitaszítottak
KÖNYV
• Csala Károly: A lehetetlen megkísértése Huszárik-breviárium
ELLENFÉNY
• Forgách András: Éld túl, amit nem tudsz megcsinálni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Világűrfilmek

Pavel Parkhomenko: Gagarin

Csoda a sztyeppén

Sepsi László

Az űrhajós orosz, a mese amerikai.

 

Az esszéistaként és kritikusként is aktív Damon Knight vezette be a „sense of wonder” fogalmát a science fiction értelmezésébe: eszerint a műfaj éppúgy egyetlen speciális befogadói élményt céloz, mint például a horror, mégpedig az ámulattal vegyes csodálat élményét. A „csoda érzete” annyiban különbözik a jóval tágabb körben használt „fenségestől”, hogy a katartikus ámulathoz a technológián keresztül vezet az út, a mikro- és makrokozmoszok monumentalitását vagy az idő végtelenségét a tudományos-fantasztikus történetekben űrhajók és időgépek teszik hozzáférhetővé. Ebben rejlik a modern sci-fi egyik legnagyobb kihívása, hiszen szemben a horrorral vagy a fantasyvel, meg kell birkóznia a korábban fantasztikumként elgondolt technológia megoldások hétköznapivá, vagy legalábbis elérhetővé válásával. Míg a zsáner hibridizált formáit, mint a science fantasy megannyi alműfaja, ez a veszély kevésbé fenyegeti, a „kemény” sci-fi állandó versenyfutásban van a tudományos fejlődéssel. Jurij Gagarin esetében így lesz például a Bradbury tollára kívánkozó történetből a nép egyszerű gyermekéről, aki (űr)repülésre vágyik, bő fél évszázad múltán nagyszabású életrajzi film.

Az orosz állami pénzből és a címszereplő családjának erkölcsi támogatásával elkészült Gagarin hasonló utat jár, mint a közelmúlt nagy költségvetésű orosz zsánerfilmjeinek legjava: a hollywoodi mintát ellesve igyekszik átültetni a formulaszerű zsánermintákat a helyi közegbe, ezzel jellegzetes feszültséget hozva létre a tengerentúli sablon és az orosz kolorlokál között. A Fekete villám antikapitalista szuperhősfilmje és az Éjszakai őrség moszkvai urban fantasyje után a Gagarin Az igazak és az Apolló 13 nyomdokain haladva dolgozza fel az orosz űrprogram legdiadalmasabb epizódját, miközben promóciója – például a plakátok és DVD-borítók – a Gravitációra adott orosz válaszként pozícionálta a filmet. Ennek eredményeképp a Gagarin kettős természetű mozi: egyrészt aprólékos biopic, amely a főhős felkészülésének bemutatása és a flashbackekben felvillantott magánélete mellett nem mond le a technológia csodájának science fictiontől örökölt ámulatkeltő ábrázolásától sem, függetlenül attól, hogy ez az űrutazás esetében már legkevésbé sem a fantasztikumon keresztül beteljesített ábránd. A cselekmény egyetlen jól meghatározott csúcspont felé halad: Gagarin kilövése és száznyolc perces űrsétája a földgolyó körül egyszerre egy életcél beteljesülése, és lehetőség arra, hogy a főhős (és vele együtt a néző) a Vosztok-1 ablakából megpillanthassa a Damon Knight-i értelemben vett csodát – a nap keskeny félkörívét a kék bolygó mögött. De a Gagarin – részben annak köszönhetően, hogy a címszereplő űrben tartózkodása a játékidő elenyésző hányadát teszi ki – megkísérli mintegy szétteríteni az űrutazás pátoszát a teljes filmszövegen. Mivel a főhős előéletét és készülődését bemutató flashbackek többségükben semmitmondó közhelyek a „tisztes szegénységről” és egy fakó románcról, Gagarin utazása sem kap olyan szimbolikus jelentést, amely visszamenőleg bármiféle többlettel töltené fel ezeket a képsorokat: Pavel Parkhomenko rendező ehelyett állandóan zúgó filmzenével és nehézkes párbeszédekkel igyekszik súlyt és ünnepélyességet csempészni a tévére készült életrajzi filmek formanyelvében megfeneklő jeleneteket.

Persze a Gagarin egészének emelkedett hangvétele abból is fakad, hogy az első űrhajós történetében a készítők a Szovjetunió kevés pozitívan mitologizálható életútját vélték felfedezni. Ehhez ugyan el kellett hagyni a földet érés utáni évek tragédiáit – a megromlott házasságot, Gagarin alkoholizmusát és gyanús körülmények közt bekövetkezett halálos balesetét –, és életének csúcspontján búcsút venni a karaktertől. Ezzel a Gagarin az önbeteljesítés ugyanazon ideológiáját hordozza, mint a tengerentúli sikersztorik legjava, amihez csupán azt kellene elhinnünk, hogy az ötvenes-hatvanas évek Szovjetuniója a kemény munka ellenében éppoly bőséges lehetőséget biztosított a társadalmi mobilitásra – a felemelkedésre egészen a sztratoszféráig – és az egyéni álmok valóra váltására, mint a self-made man kultuszát aktívan ápoló amerikai kultúra. Így hiába az űrutazás csodája, ha a körítést mintha Ray Bradbury helyett egy fáradt pártfunkcionárius mondta volna tollba.

 

GAGARIN (Gagarin, pervij v kozmosze) – orosz, 2014. Rendezte: Pavel Parkhomenko. Írta: Andrej Dimitrov és Oleg Kapanec. Kép: Anton Antonov. Zene: George Kallis. Szereplők: Jaroszlav Zsalnin (Gagarin), Mihail Filippov (Korolev), Olga Ivanova (Valentina), Vlagyimir Szteklov (Kamanin), Szergej Tezov (Karpov). Gyártó: Kremlin Films. Forgalmazó: Pannónia Entertainment / Freeway Entertainment. Feliratos. 108 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/09 42-43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11987