KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/március
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Esernyők és óceánok Jacques Demy halálára
• (X) : Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény És Alapítvány
• N. N.: A XXII. Budapesti Független Film- És Videószemle eredményei
• N. N.: A Magyar Filmkritikusok B. Nagy László Díja, 1990

• Reményi József Tamás: Hol kezdődik a bűn? Filmcenzúra
• Bayer Zsolt: Hol a cenzúra mostanában Filmcenzúra
• Lányi András: Javaslat Filmcenzúra
• Molnár Péter: Javaslat Filmcenzúra
• Kulin Ferenc: Fertőzést kapott a kultúra, amit ki kell hevernie Filmcenzúra
• Rajk László: A dohányzás is káros az egészségre Filmcenzúra
• Zalán Vince: A szenvedélyek melodrámája Pedro Almodovarról
• Márton László: Óriáspókok R. W. F. palackpostái
• Bikácsy Gergely: Gyémánt, rejtekhelyen Fény, víz, Ommerganck
• N. N.: André Antoine filmjei
• Pataki Éva: A tekintet szabad Beszélgetés Zsigmond Vilmossal, Szabó Gáborral, Edelenyi Jánossal és Illés Györggyel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A távollét hercege
• Koltai Ágnes: Itt a szabadság!
• Székely Gabriella: Balladák filmje II.
• Bikácsy Gergely: A Paradicsom... ...és a Pokol
• Ardai Zoltán: Oltalmazó ég
• Szemadám György: Kedves ellenségem
• Koltai Ágnes: Éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok
• Tamás Amaryllis: Szállnak a varjak
• Sneé Péter: Revans
• Sneé Péter: Áldott kitaszítottak
KÖNYV
• Csala Károly: A lehetetlen megkísértése Huszárik-breviárium
ELLENFÉNY
• Forgách András: Éld túl, amit nem tudsz megcsinálni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gyermekrablás a Palánk utcában

Bérczes László

 

Kitartóan csörög a telefon. A paplan alól tétován tapogatózva előbújik egy kéz, ügyetlenül felemeli a kagylót. Most már a gyűrött, álmos arcot is látjuk. Félig még alszik. Fáradt és ideges. Valaki most akarta kialudni magát, most akart kicsit lazítani, talán szabadságra menni. De a telefonban ellentmondást nem tűrő hangon érkezik az utasítás: – Azonnal jöjjön! Gyermekrablás történt a Palánk utcában. És a felügyelő öltözni kezd. Mint a krimiben.

Mihályfy Sándor új filmje krimi – eltűnik egy gyerek, a rendőrség nyomozni kezd... –, de van két meghatározó sajátossága: ez magyar, ifjúsági krimi. A felügyelő például nem kezd el azonnal öltözni: Még szundit egy kicsit. Mellette nem hever lustán ruhátlan szőke ciklon. Indulás előtt nem whiskyt tölt magának, hanem egy újabb csésze kakaót. Az anyukája áll mellette – ebben a lakótelepi csökevényben leülni úgysem tudna –, és az anyák boldog elégedettségével nézi, ahogy negyvenéves fiacskája bekanalazza a tejbegrízt. Ezt a fiút nem Angyalnak vagy Kojaknak hívják, az ő neve Hecseki. A gyermekrablók nem akarnak rendszerváltozást, nem akarják kiszabadítani bebörtönzött társaikat, még fogva tartott áldozatuk fülét sem küldik el a kétségbeesett szülőknek. Pénzt akarnak, de csak húszezret, azt is forintban. Szülőkről beszélni is túlzás, ugyanis pillanatnyilag csak egy darab van belőlük: az anyuka – természetesen. Kondor Lajcsi és Orsi szülei elváltak, elbitangolt apjuk valahol Olaszországban kamionozik. A gyermekrablás sem igazi, hiszen Lajcsi önmagát raboltatja el az Elvált Szülők Gyermekei nevű őrssel. Így akarja megakadályozni, hogy a házhoz új apuka kerüljön. A vőlegényjelölt neve – Károgi – is azt mutatja, hogy Lajcsival kell egyetértenünk.

Ebben a magyar ifjúsági krimiben semmi nem az igazi. Kérdés persze, hogy igazinak kell-e lennie. Kérdés, hogy a gyerekeknek szánt művel szemben ugyanazokat a követelményeket állíthatjuk-e, amik a „felnőtt-filmekkel szemben magától értetődőek. Úgy véljük, hogy az alapvető követelmények azonosak: csak valódi feszültséggel tudunk valódi izgalmat kelteni, csak élő, hiteles figurákkal tudunk hiteles történetet elmesélni. Az alkotók szándéka világos: akár akarjuk, akár nem, gyerekeink krimin nőnek fel, közülük pedig sokan – akár akarják, akár nem – csonka családban nevelkednek, miért ne lehetne az utóbbiról a krimi kliséjébe ágyazva szólni? Ezt a klisét természetesen szelídíteni, finomítani kell, hiszen nem az a cél, hogy a gyerekek azt kapják, ami csak a felnőtteknek „jár”. A kényes egyensúlyt tartva úgy kellene izgalmat előcsiholni, hogy egy pillanatig se merüljön fel a valódi veszély lehetősége. A filmnek nem sikerül ezt az ellentmondást feloldania... A gyermek-rablás – és így maga a nyomozás is – néhány perc után idézőjelbe kerül, hiszen nemcsak mi, de Hecseki is tudja, hol rejtőznek a „rablók”. Ezután már csak a látszat kedvéért nyomoz és azért, hogy az egykori házaspárt újra anyakönyvvezető elé vigye. Eltűnik a tét, illetve már csak az a kérdés marad, sikerül-e a házasságközvetítés. Csakhogy a szülők számunkra érdektelenek, hiszen mindössze azt látjuk, hogy az anya (Bánsági Ildikó) folyton hisztizik és hozzá akar menni a számító mama (Tábori Nóra) által menedzselt, ütődött Károgihoz (Rajhona Ádám, az apa (Székhelyi József) pedig úgy tesz, mintha kamiont vezetne és közben szomorú képet vág. (Mondanom sem kell, hogy a Mitfahrer is elvált.) A „mondanivalót” hangsúlyozandó leegyszerűsít a rendező, és ez felületes, következetlen megoldásokban jelentkezik. Szereplőink érzéseiről szájbarágó jelzésekkel tudósít: Lajcsi fátyolos tekintettel állandóan apja fényképét simogatja, apja ugyanezt teszi a nyakában lógó jegygyűrűvel. Feltételezésem szerint a gyereknéző sem igényli ezeket a „direkt” eszközöket. Ugyanakkor ő sem fogja elhinni, hogy Székhelyi autót vezet, csak-azért, mert ül velünk szemben és néz előre (még véletlenül sem látjuk a kormányt a kezében).

Nincs izgalmasabb „gyerektéma”, mint az önkényes szülői döntéseknek kiszolgáltatott gyerek sorsa. Házasodunk, elválunk, alkoholisták leszünk vagy kiugrunk az ablakon vagy újra házasodunk, pénzt gyártunk vagy „megvalósítjuk magunkat”... tesszük mindezt a felnőtt magától értetődő szabadságával. Gyermekünknek nincsen szavazati joga. Ez ellen lázadnak a Palánk utcai gyerekek. Lázadásuk természetesen győzelemmel végződik, már csak azért iš, mert mindössze egyetlen emberszabású felnőtt tűnik fel a filmben. Hecseki, és ő is a gyerekeket segíti. Itt jól érvényesül a film kedvesen ironikus humora. Koltai Róbert kiváló alakításában a mai magyar „hős” jelenik meg. Ez az egykori ének-magyar szakos tanár most lerobbant külvárosi nyomozóként vegetál. Képtelen időben kelni, nem tud normálisan felöltözni, és karate-edzés helyett a gyerekekkel focizik az utca közepén. De ez a pocakosodó kamasz jót akar és ebben a mesében végre sikerül is megvalósítania valamit. A gyerekek nagy örömére az apák és az anyák újra egymásra találnak. Hecseki is jól jár, megkapja jutalmát: főnöke, a százados elvtárs mégsem bilincseli meg. Hőseink tehát boldogan élnek...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/12 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5957