KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/március
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Esernyők és óceánok Jacques Demy halálára
• (X) : Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény És Alapítvány
• N. N.: A XXII. Budapesti Független Film- És Videószemle eredményei
• N. N.: A Magyar Filmkritikusok B. Nagy László Díja, 1990

• Reményi József Tamás: Hol kezdődik a bűn? Filmcenzúra
• Bayer Zsolt: Hol a cenzúra mostanában Filmcenzúra
• Lányi András: Javaslat Filmcenzúra
• Molnár Péter: Javaslat Filmcenzúra
• Kulin Ferenc: Fertőzést kapott a kultúra, amit ki kell hevernie Filmcenzúra
• Rajk László: A dohányzás is káros az egészségre Filmcenzúra
• Zalán Vince: A szenvedélyek melodrámája Pedro Almodovarról
• Márton László: Óriáspókok R. W. F. palackpostái
• Bikácsy Gergely: Gyémánt, rejtekhelyen Fény, víz, Ommerganck
• N. N.: André Antoine filmjei
• Pataki Éva: A tekintet szabad Beszélgetés Zsigmond Vilmossal, Szabó Gáborral, Edelenyi Jánossal és Illés Györggyel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A távollét hercege
• Koltai Ágnes: Itt a szabadság!
• Székely Gabriella: Balladák filmje II.
• Bikácsy Gergely: A Paradicsom... ...és a Pokol
• Ardai Zoltán: Oltalmazó ég
• Szemadám György: Kedves ellenségem
• Koltai Ágnes: Éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok
• Tamás Amaryllis: Szállnak a varjak
• Sneé Péter: Revans
• Sneé Péter: Áldott kitaszítottak
KÖNYV
• Csala Károly: A lehetetlen megkísértése Huszárik-breviárium
ELLENFÉNY
• Forgách András: Éld túl, amit nem tudsz megcsinálni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Jakuza-mozi

Jakuzák tabuk nélkül

Veszett kutyák

Géczi Zoltán

A kortárs jakuzafilmben a gonosznak sincs kegyelem.

 

Egy olyan országban, ahol a normakövetés, a kodifikált jog feltétlen tisztelete a legfontosabb társadalmi értékek között is kiemelt jelentőséggel bír, a szervezett bűnözés romanticizálása a mozgóképes fikció műfajában sem dívik. Kinji Fukasaku realista, kíméletlenül nyílt hangvételű filmjei úgy rajzolták át a törvényen kívüli fegyverforgatók public image-ét, miként a neo-western mozgalom írta felül a mainstream amerikai filmek revolverhőseinek arculatát. Zatoichi, bár kétségkívül véres kezű mészáros, erkölcsi szempontból felülemelkedik ellenfelein, kardvágásai félreérthetetlen morális állásfoglalások; az igazságosztó vak masszőr kívül áll a törvényeken, de része a társadalomnak. A kortárs japán jakuzafilmek legnagyobb mesterei, Takashi Miike és Takeshi Kitano homlokegyenest eltérő álláspontot képviselnek, az urbánus gengszterdrámák nem idomulnak a folklór hagyományos mintáihoz. Miike kárhozattörténeteiben a jakuzák hiperagresszív szociopaták, gyakorta veszett vadállatok, akik nem tudnak és nem is akarnak együttműködni a társadalom normális tagjaival; a civilekkel sem bánnak különbül, mint a rivális gang tagjaival, és ha az érdekük úgy kívánja, a legaljasabb gaztetteket is elkövetik embertársaik terhére. A legfontosabb kortárs rendezők közé sorolt géniusz vajmi csekély szimpátiát mutat saját szereplői iránt, és keményen ítélkezik felettük: Kikuta, a Becsületvesztő (Graveyard of Honor, 2002) központi alakja egy bomlott elméjű bestia, a Fudoh (1996) gyermekkorú maffiózói pedig a szadizmus felkent apostolaiként tombolnak. Miike nyilvánvalóan vonzódik a sötétséghez, a vérhez és a tébolyhoz, de a betyárromantika népszerűsítése a legkevésbé sem áll szándékában; brutális ítéleteket szab ki szereplőire, amelyekkel szemben nincs helye a fellebbezésnek (remek példa erre a botránykőként emlegetett Ichi the Killer showdown-jelenete). Filmjeiben nincs helye az empátiának, a cselekmény során minden bűn könyörtelenül megtoroltatik. Takeshi Kitano jakuzái összetettebb motivációkkal rendelkező, árnyaltabb figurák, akik gyalázatos tetteik ellenére is emberi kvalitásokkal bírnak: a Fivér (Brother, 2000) főszereplője a maga sajátos modorában kifejezetten jó humorérzékű figura, a véres gyilkosságok között gyerekes csínytevéseket követ el, társaihoz pedig végtelenül lojális. Kitano jakuzái az adott rendszeren belül erős erkölcsi normákkal rendelkeznek, és a szamurájokat megidéző módon képesek méltósággal szembenézni saját végzetükkel, midőn üt az óra. A megváltás azonban nem adatik meg számukra, bűneik alól felmentést nem kaphatnak: a prédává vált Yamamoto (Fivér) bevárja a nyomába eredő embervadászokat, s nyilvánvalóan elhullik a túlerővel szemben vívott harcban, Murakawa (Szonatina) pedig öngyilkosság által vezekel bűneiért.

A jakuza-mozi a hongkongi filmiparban is masszív hagyományokkal rendelkezik. A zsáner legnagyobb mesterei, John Woo, Ringo Lam és Johnnie To hasonlóképpen ábrázolják a szervezett bűnözés nagymenőit, mint japán kortársaik: a társadalomtól teljesen elkülönült, a normális világtól menthetetlenül elszakadt figurák ők, szociális rehabilitációjuk teljességgel elképzelhetetlen. Ha elvétve meg is próbálkoznak a beilleszkedéssel (Better Tomorrow, Száműzöttek), rendre kudarcot vallanak; John Woo és Johnnie To ábrázolásában a kárhozat egyirányú utca, s bár a szereplők méltóságát Miike habitusától eltérően mindvégig tiszteletben tartják a hongkongi direktorok, a becstelenséget következetesen megtorolják. Alkalmanként még a jók is rajtaveszhetnek: a Szigorúan piszkos ügyek deep coverben dolgozó rendőrtisztje számára sosem adatik meg a visszatérés, és becsületét is csak halála után nyerheti vissza. A kortárs jakuza-filmek származhatnak Japánból, Hongkongból, avagy Dél-Koreából (Nowhere to Run, Tazza, Bittersweet Life), üzenetük azonban közös: az alvilágnak nincs semmiféle romantikája, s bizony menthetetlenül kard által vész, aki kardot ragad.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/05 39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9774