KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/április
KRÓNIKA
• (X) : Belga filmhét
• N. N.: Filmvilág Alapítvány
• (X) : Filmremekek a szombathelyi főiskolán

• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő ördög Sátánmozi
• Popper Péter: Gonoszlélektan Emlékezés régi ördögökre
• Csörögi István: Pokolzene Heavy feeling
FORGATÓKÖNYV
• Grunwalsky Ferenc: E. A. Poe utolsó mondata Eddie nincs többé

• Zsugán István: Valahol Ukrajnában Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Takács Ferenc: Aprószentek legendái Henry és June
• Forgách András: Rossz filmek – jelentős álmok
MÉDIA
• Wisinger István: Miért fajulnak el a tények? A valóság és televíziós változatai
• N. N.: Háború az éterben
LÁTTUK MÉG
• Létay Vera: Szétlőtt vasárnap
• Koltai Ágnes: Számokba fojtva
• Bikácsy Gergely: Afodrásznő férje
• Zalán Vince: Végelgyengülés
• Kövesdy Gábor: A Keresztapa III.
• Báron György: Rocky V.
• Tamás Amaryllis: Harry és Sally

• Csörögi István: Filmfax
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Az elpiszkolt logika

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Anglia alkonya

Nagy Zsolt

 

Derek Jarman rendező-operatőr a mai angol filmművészet egyik legtöbbet vitatott egyénisége. Filmjeit – eddig hatot készített (köztük a nálunk is vetített Caravaggiót) – vagy teljes elutasítás, vagy kritikátlan rajongás fogadta. Hajlok a feltételezésre, hogy az 1987-es Anglia alkonya a magyar közönségből inkább az előbbi reakciót fogja kiváltani. Ez a film ugyanis már-már nézhetetlen. Ami a szó fizikai értelmében igaz elsősorban; Jarman hosszú percekig futtat olyan képsorokat, amelyek egy-két másodperces snittekből állnak. A látóideg egy idő után felmondja a szolgálatot, nem képes követni a vásznon fölvillanó képeket.

A cselekménnyel már nincs ennyi gond, mert a filmnek jószerivel nincs története. Akár Jarman korábbi filmjeiben, ismét nagy hangsúlyt kap a homoszexualitás. Egyébként pedig a nyolcvanas évek Angliájában vagyunk, Jarman (meglehetősen ezoterikus) iróniájának tárgya a Falkland-háború, a „vaslédi”, az „évszázad esküvője” és a terrorizmus. Körítésként pedig bőséggel zúdulnak ránk a pusztulás közhelyes és művészkedő képei: szeméttelepek, elhagyott gyárak, céltalanul lődörgő emberek, a szeméthalmon meztelenül karfiolt rágicsáló férfiak. Angliának bealkonyult? Némi bizonyítás még elkelne. Annak a fajta másodlagos experimentalizmusnak – Jarman filmjét nézve egyedül ebben lehetünk biztosak –, amely önnön formai különlegességébe bódulva saját szellemiségét építi le, feltétlenül.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5315