KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/április
KRÓNIKA
• (X) : Belga filmhét
• N. N.: Filmvilág Alapítvány
• (X) : Filmremekek a szombathelyi főiskolán

• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő ördög Sátánmozi
• Popper Péter: Gonoszlélektan Emlékezés régi ördögökre
• Csörögi István: Pokolzene Heavy feeling
FORGATÓKÖNYV
• Grunwalsky Ferenc: E. A. Poe utolsó mondata Eddie nincs többé

• Zsugán István: Valahol Ukrajnában Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Takács Ferenc: Aprószentek legendái Henry és June
• Forgách András: Rossz filmek – jelentős álmok
MÉDIA
• Wisinger István: Miért fajulnak el a tények? A valóság és televíziós változatai
• N. N.: Háború az éterben
LÁTTUK MÉG
• Létay Vera: Szétlőtt vasárnap
• Koltai Ágnes: Számokba fojtva
• Bikácsy Gergely: Afodrásznő férje
• Zalán Vince: Végelgyengülés
• Kövesdy Gábor: A Keresztapa III.
• Báron György: Rocky V.
• Tamás Amaryllis: Harry és Sally

• Csörögi István: Filmfax
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Az elpiszkolt logika

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Valaki van odalenn

Szemadám György

Néha az a gyanúm, hogy az olyan cinkosan megértő „zsarufilmeket”, mint például azt a legújabban is látható példányt, amelyben Belmondo férfias jópofasággal üti-veri és lövöldözi mindazokat, akik az útjába állnak, valamiképp a mindenkori rendőrség használja kvázi-propagandafilmként. Nos, most itt van egy argentin film, mely kivételesen nem rendőr-szemszögből, hanem a megfélemlített állampolgár oldaláról mutatja be azt a rettegéssé fajuló szorongást, melyet a hatalom arctalan, civil ruhás őrei kiváltanak az egyes emberből.

Ebben a messziről jött filmben talán az a legérdekesebb, hogy milyen szomorúan ismerős minden motívuma: az utcasarkon ácsorgó, razziázó, vagy az utcán igazoltató férfiak megjegyezhetetlen arca, magabiztossága, és stílusa (.– „Azt mondtam, hogy álljon meg ott!”), egy ember brutális hajnali elhurcolása, a rejtélyesen elhallgató, majd felcsöngő telefon, melybe senki nem szól bele (Posta? Hát ott is...?).

A film főhőse, Julio, az újságíró, akinek tiszta a lelkiismerete, hisz „soha nem kompromittálta magát”, úgy menekül, mindenét hátrahagyva, pánikszerű kapkodással ebből az orwelli világból, hogy még azt sem tudhatja meg: egyáltalán üldözi-e valaki, vagy valami. Lehet, hogy éppen ez a menekülés teszi előbb-utóbb gyanússá... Sajnos, Julio szinte banálisán ismerős szorongásának a folyamatát olyan aprólékos vontatottsággal kíséri nyomon ez az igen tisztességes felfogású munka, hogy terjedelmét erősen eltúlzottnak találja az ember. Mi tagadás: unalmas. Szemben a verekedős rendőrök élményvilága felől közelítő akciófilmekkel.

Hiába: sokkal izgalmasabb a hatalmat gyakorolni, mint elviselni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5544