KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/április
KRÓNIKA
• (X) : Belga filmhét
• N. N.: Filmvilág Alapítvány
• (X) : Filmremekek a szombathelyi főiskolán

• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő ördög Sátánmozi
• Popper Péter: Gonoszlélektan Emlékezés régi ördögökre
• Csörögi István: Pokolzene Heavy feeling
FORGATÓKÖNYV
• Grunwalsky Ferenc: E. A. Poe utolsó mondata Eddie nincs többé

• Zsugán István: Valahol Ukrajnában Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Takács Ferenc: Aprószentek legendái Henry és June
• Forgách András: Rossz filmek – jelentős álmok
MÉDIA
• Wisinger István: Miért fajulnak el a tények? A valóság és televíziós változatai
• N. N.: Háború az éterben
LÁTTUK MÉG
• Létay Vera: Szétlőtt vasárnap
• Koltai Ágnes: Számokba fojtva
• Bikácsy Gergely: Afodrásznő férje
• Zalán Vince: Végelgyengülés
• Kövesdy Gábor: A Keresztapa III.
• Báron György: Rocky V.
• Tamás Amaryllis: Harry és Sally

• Csörögi István: Filmfax
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Az elpiszkolt logika

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Édenkert a sikátorban

Zsilka László

 

A leglényegesebb következtetés, amit ebből a filmből levonhatunk az, hogy Sylvester Stallone sokkal különb színésznek, mint rendezőnek. Ezúttal egészen bizonyosan. Az Édenkert a sikátorban csupán gyenge lenyomata a korábbi, főszereplésével készült Rockynak, bár ugyanolyan modell szerint készült. Ebben a művében még körvonalaznia sem sikerült a társadalmi felemelkedésért vívott harc izgalmát és hősiességét.

Ennek okát elsősorban abban véljük fölfedezni, hogy Stallone közlendőjét rendkívül általánosan, néhol bántóan didaktikusán fogalmazza meg. A néző még azt sem tudja pontosan eldönteni, hogy egyáltalán melyik korban játszódik a történet. A párbeszédekből a második világháborút követő esztendőkre gyanakszunk; míg a külvárosi környezetrajz, a figurák – például a gengszterbanda tagjai – a szesztilalmas korszakot idézik. Ettől az egész történet hitelét veszti, a mű mondanivalója pedig rossz példabeszéddé silányodik, valahogy így: a hit hegyeket mozgat – pláne ha fatörzs vastagságú izmokat vezérel, tehetjük hozzá mi.

New York peremén három olasz származású fivér elhatározza, hogy kitör a nincstelenségből. A három alak, három leegyszerűsített jellemsablon. Egyikőjük ravasz, a másik értelmes, a harmadik bivalyerős. Az előbbi kettő az utóbbiból élvonalbeli pankrátort farag, aki hamarosan egy külvárosi mulató jólkereső sztárjává válik. A testvérek szorgalmasan gyűjtik a pénzt, amikor elhangzik a kihívás a Nagy Mérkőzésre, amelyen minden eldőlhet: dupla, vagy semmi alapon. És itt kellene a film dramaturgiájának a lehető legrafináltabban fokoznia az izgalmat. Ez nem sikerül. A mérkőzés nem kétesélyes; tudjuk, ki fog győzni – történjék bármi a szorítóban –, hogy beteljesedjék a példázat. A film értéke Stallone színészi játéka: remekül alakítja a rafinált, fölfelé törekvő „digót”. Kovács László, a Szelíd motorosokból is ismert kiváló operatőr felvételei pedig jobb forgatókönyvet, jobb rendezést érdemeltek volna.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/08 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7370