KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/április
KRÓNIKA
• (X) : Belga filmhét
• N. N.: Filmvilág Alapítvány
• (X) : Filmremekek a szombathelyi főiskolán

• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő ördög Sátánmozi
• Popper Péter: Gonoszlélektan Emlékezés régi ördögökre
• Csörögi István: Pokolzene Heavy feeling
FORGATÓKÖNYV
• Grunwalsky Ferenc: E. A. Poe utolsó mondata Eddie nincs többé

• Zsugán István: Valahol Ukrajnában Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Takács Ferenc: Aprószentek legendái Henry és June
• Forgách András: Rossz filmek – jelentős álmok
MÉDIA
• Wisinger István: Miért fajulnak el a tények? A valóság és televíziós változatai
• N. N.: Háború az éterben
LÁTTUK MÉG
• Létay Vera: Szétlőtt vasárnap
• Koltai Ágnes: Számokba fojtva
• Bikácsy Gergely: Afodrásznő férje
• Zalán Vince: Végelgyengülés
• Kövesdy Gábor: A Keresztapa III.
• Báron György: Rocky V.
• Tamás Amaryllis: Harry és Sally

• Csörögi István: Filmfax
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Az elpiszkolt logika

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mielőtt felkel a nap…

Hirsch Tibor

Nagy dolog volna, ha a hatvanas évek értékeit mai tizenévesek fedeznék föl, nem nosztalgiából, hanem csak mert eljött a pillanat. Az sem volna baj, ha a hetvenes évek válna hasonló értékforrássá: kicsit komorabb, riadtabb évtized ugyan, de emiatt valamivel szelídebb is. Ez az a korszak, amikor a stoppos és inter-rail-es fiatalok igazán nyugodtan utazgathattak, nem botlottak mindenütt diáktüntetésekbe, politizáló sorstársakba, nem csábították őket vad szekták és kommunák, beengedték őket Európa majd minden országába, és ki is engedték, onnan is, ahonnan addig nem, például Magyarországról. Akik akkor utaztak, tiszta fehér tornacipőben, hátukon a megfizethetően kényelmes keretes hátizsákkal, általában hazaértek tanévkezdésre, és eszük ágában sem volt megszakítani a kapcsolatot a szülői házzal.

Richard Linklater filmje a jelenben játszódik, mégis egy darab hetvenes évek. Amerikai fiú és francia lány Budapestről jövet megismerkednek a vonaton, és Bécsben töltenek egy délutánt, egy estét, egy éjszakát. Azután elköszönnek.

Nehéz megfejteni, miért jó nézni ezt a filmet, sőt, hogy miért nézhető egyáltalán. Hiszen tüntetően filmszerűtlen, ha ez a szó egyáltalán jelent még valamit. Csúcspontja, kibomló cselekménye nincs. Izgalmas látvány benne csak annyi, amennyi évek múlva egy utazásból megmarad. A séta-epizódok szándékosan úgy vannak sorba rakva, hogy felcserélhetőek, tehát utólag keverhetőek legyenek. Fiú és lány ezen kívül annyit beszélnek, hogy az színházban is sok volna. Pontosabban éppen annyit, amennyi a megismerkedéshez, a szerelemhez, a szerelem tudatosításához a valóságban kell. Még pontosabban: ennyi beszéd kellett, abban a bizonyos csendes és bátortalan évtizedben, amikor a tizenévesek nem szemvillanásokból értették meg egymást, hanem abból, hogy hosszan meséltek a gyermekkorukról. Íme az újmódi minimál-mozi, az ártatlanság jegyében.

Párizs, Bécs, Budapest, New York. A biztonságos ifjúsági utazás lazán kijelölt, egységes civilizációjú territóriuma. Megtisztelő, hogy belevettek bennünket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/06 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=889