KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/május
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág köszönetet mond
• N. N.: Alapítvány a Fészek Művészklubért
MAGYAR MŰHELY
• Ardai Zoltán: A máskéntfilmezők Műhely és idő
• Báron György: Mozimámor Belső mozi; 4, 6, 8
• Sipos Júlia: Túlélni a törpekort Beszélgetés a Stúdió vezetőivel

• György Péter: Szenvedély és erőszak Veszett a világ (Wild at Heart)
• Koltai Ágnes: Veszett a világ (Wild at Heart) David Lynch
• Kozma György: Csalárdabb a szív mindennél… Veszett a világ (Wild at Heart)
• Csejdy András: Mindhalálig duma Barry Gifford teremtményei
VÁROSVÍZIÓK
• Koltai Ágnes: A város filmje
• Dániel Ferenc: Nyakunkon maradt örökség Nagyvárosi képzelet
• Tillmann József A.: A változás vadona Városi lapok a Nomádok Könyvéből
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Főtt agyak Skolimowski anno...
• N. N.: Jerzy Skolimowski filmjei
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Ferreri medvéje Berlinale
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Önmagunk túszaiként Isten hátrafelé megy
• Spiró György: Protkó Sztálin menyasszonya
• Molnár Gál Péter: Lázár vagyok a csókok lakomáján Cyrano de Bergerac
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: A halál keresztútján
• Koltai Ágnes: A zöldfülű
• Hegyi Gyula: A kézilány meséje
• Békés Pál: Képeslapok a szakadékból
• Székely Gabriella: Bármerre jársz
• Tamás Amaryllis: Bizánci tűz
• Békés Pál: Ébredések
ELLENFÉNY
• Bikácsy Gergely: A nőnemű revolver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Neruda postása

Takács Ferenc

Michael Radford mindig szívesen készít látszólag szabványos és nyilvánvaló indítékú-célzatú filmet, amelyet valójában igen szabálytalan, s egyáltalán nem nyilvánvaló indítékból és célzattal készít el: így játszott ellene például az Ezerkilencszáznyolcvannégy is minden sablonos várakozásnak, amelyet az ilyen Orwell-feldolgozás iránt szokás támasztani. Most is valami egészen különösre vállalkozott: olyan filmet készített, amelyet manapság – enyhén szólva – nem illik készíteni, s olyan témáról, amelytől manapság menekülni illik, mint a dögvésztől. Egyszerűen fogalmazva: Michael Radford ezúttal egy szocialista-realista filmalkotással rukkolt ki.

A film 1953-ban játszódik, valahol a legszegényebb Délen. Egyik hőse történelmi alak: Pablo Neruda, a chilei kommunista költő, aki ebben az időben európai száműzetésben volt. A másik hőse egy tanulatlan falusi fiatalember, aki alkalmi postásként kézbesíti a Nerudához érkező leveleket és csomagokat. Kettőjük története a film meséje, s valóban mese: a költészetről és a kommunizmusról, a szerelemről, a hűségről, a barátságról és a harcról szóló, bámulatosan naiv és lefegyverzően őszinte legenda.

Mindez közben valamiféle különös – és egyáltalán nem naiv – retro-keretbe illeszkedik bele. Radford a falusi történet helyszíneit-szereplőit (beleértve a helybeliek beszélte dialektust is), a korai ötvenes évek olasz filmnyelvét, a neorealizmust gondosan felelevenítve viszi vászonra., igen hitelesen és hatásosan. (Már tíz évvel ezelőtti filmjében, a Máshol, máskorban is látszott, mennyire érdekli Radfordot az olasz filmhagyomány: a Skóciában játszódó második világháborús falusi történetet a Taviani-fivérek nyelvén beszélte el. Ez a mostani film egyébként – a rendező és a Nerudát alakító Philippe Noiret kivételével – „színolasz” produkció.) A naiv „szocreál” mese így különös és rejtélyes fénytörést kap: mintha valami rafinált archeológiai mutatvány tanúi lennénk, kihüvelyezhetetlen indítékú, de talán éppen ezért izgató és érdekes visszarévedést látunk egy praktice véglegesen eltűntnek vehető tudatvilágra és ábrázolásmódra. Olyan ez, mintha valaki 1995-ben megírná az Odüsszeia második részét, mégpedig ógörög nyelven, hexameterekben. Ami, ugyebár, bizarr képtelenség, ám, ha jól meggondoljuk…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1001