KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/május
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág köszönetet mond
• N. N.: Alapítvány a Fészek Művészklubért
MAGYAR MŰHELY
• Ardai Zoltán: A máskéntfilmezők Műhely és idő
• Báron György: Mozimámor Belső mozi; 4, 6, 8
• Sipos Júlia: Túlélni a törpekort Beszélgetés a Stúdió vezetőivel

• György Péter: Szenvedély és erőszak Veszett a világ (Wild at Heart)
• Koltai Ágnes: Veszett a világ (Wild at Heart) David Lynch
• Kozma György: Csalárdabb a szív mindennél… Veszett a világ (Wild at Heart)
• Csejdy András: Mindhalálig duma Barry Gifford teremtményei
VÁROSVÍZIÓK
• Koltai Ágnes: A város filmje
• Dániel Ferenc: Nyakunkon maradt örökség Nagyvárosi képzelet
• Tillmann József A.: A változás vadona Városi lapok a Nomádok Könyvéből
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Főtt agyak Skolimowski anno...
• N. N.: Jerzy Skolimowski filmjei
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Ferreri medvéje Berlinale
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Önmagunk túszaiként Isten hátrafelé megy
• Spiró György: Protkó Sztálin menyasszonya
• Molnár Gál Péter: Lázár vagyok a csókok lakomáján Cyrano de Bergerac
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: A halál keresztútján
• Koltai Ágnes: A zöldfülű
• Hegyi Gyula: A kézilány meséje
• Békés Pál: Képeslapok a szakadékból
• Székely Gabriella: Bármerre jársz
• Tamás Amaryllis: Bizánci tűz
• Békés Pál: Ébredések
ELLENFÉNY
• Bikácsy Gergely: A nőnemű revolver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A rém

Hungler Tímea

 

Újabb sorozatgyilkossal gyarapodott a filmtörténet, ráadásul nem is akárkivel, minden idők első női sorozatgyilkosa bukkant fel a vásznon Aileen Wuornos személyében, aki hét férfit küldött a másvilágra valamikor a kilencvenes években. Mint azt a főcím is hirdeti, a film igaz történeten alapul – szép komótosan haladunk előre tehát az ámokfutás egyes stációin, rekonstruálva az eseményeket az első hullától az utolsóig, kicsit a Discovery Channel Törvényszéki detektívek; Ügyészek az igazságért című dokumentum-sorozatainak a modorában.

Szakadó esőben ül az alakításáért Oscar-díjjal jutalmazott Charlize Theron egy főút mentén kezében egy revolverrel – nem hiába sejtünk rosszat, mint az a flashbackekből hamarosan kiderül. Már aranyhajú kislányként is híres szeretett volna lenni. Az élet azonban megtépázta, és prostitúcióra kényszerítette: nélkülözés, szeretet nélküli évek, megaláztatások sora. Egy szép napon azonban hősnőnk életébe berobban a szerelem Selby személyében (Christina Ricci), és ez a mindent elsöprő érzés hatalmas önismereti tréningnek bizonyul: Aileen bizony leszbikus és sorozatgyilkos.

Patty Jenkins rendezőnő filmje meglehetősen közepes színvonalú alkotás, melodráma a javából annak minden kliséjével – egy elhibázott női sorsot láthatunk a vásznon, a film szépen sorra veszi a társadalom és a mikrokörnyezet felelőségét abban, hogy Aileen végül hogyan jutott el a visszafordíthatatlanig, hadd érezze csak a néző a mozi hősével együtt, milyen szemét és szexéhes is minden férfi a világban, és mennyire értelmetlenül szerveződik az amerikai munkaerőpiac, mely nem fogadja tárt karokkal Aileent, amikor az úgy dönt, ügyvéd vagy titkárnő szeretne lenni.

A melodrámához illően a könnyes szerelmi csalódás is helyet kap a filmben –nem elég, hogy hősnőnknek a bűneiért bűnhődnie kell, még kedvese árulásával is szembesülhet – csoda hát, ha a film végére együtt zokogunk Aileennel, mi több, hősként ünnepeljük?

Mivel a mozi közhelyes filmnyelvi megoldásoktól hemzseg, a munka dandárja a két főszereplőre marad, ők bele is tesznek apait-anyait (Charlize Theron legalább plusz tíz kilót), mellyel mint azt Oscar-díja is bizonyítja, az Akadémiát meg is hatotta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/06 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1934


előző 1 következőúj komment

kava#1 dátum: 2006-09-07 18:08Válasz
Annak, aki oly szerencsés, hogy a Száll a kakukk fészkére vagy Sylvia Plath olvasásakor találkozik csak mélyebben a pszichózissal, talán nem is tűnhet fel, milyen ijesztően pontos Theron portréja, amerikai filmben ez legalábbis igen szokatlan. Merthogy a film erről szól, és nem másról, ezt az elejétől egyértelművé teszi. Miért kell egy prostituált szánalmas munkahelykeresésébe az író/rendező vádaskodását belelátnunk? Erről itt szó nincs.
A filmnek rengeteg a hibája, amiről beszélni lehetne - a 'Based on true story' címke is csak ártott megítélhetőségének -, de ilyen felületes, beskatulyázó kritikát nem érdemel.