KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/május
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág köszönetet mond
• N. N.: Alapítvány a Fészek Művészklubért
MAGYAR MŰHELY
• Ardai Zoltán: A máskéntfilmezők Műhely és idő
• Báron György: Mozimámor Belső mozi; 4, 6, 8
• Sipos Júlia: Túlélni a törpekort Beszélgetés a Stúdió vezetőivel

• György Péter: Szenvedély és erőszak Veszett a világ (Wild at Heart)
• Koltai Ágnes: Veszett a világ (Wild at Heart) David Lynch
• Kozma György: Csalárdabb a szív mindennél… Veszett a világ (Wild at Heart)
• Csejdy András: Mindhalálig duma Barry Gifford teremtményei
VÁROSVÍZIÓK
• Koltai Ágnes: A város filmje
• Dániel Ferenc: Nyakunkon maradt örökség Nagyvárosi képzelet
• Tillmann József A.: A változás vadona Városi lapok a Nomádok Könyvéből
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Főtt agyak Skolimowski anno...
• N. N.: Jerzy Skolimowski filmjei
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Ferreri medvéje Berlinale
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Önmagunk túszaiként Isten hátrafelé megy
• Spiró György: Protkó Sztálin menyasszonya
• Molnár Gál Péter: Lázár vagyok a csókok lakomáján Cyrano de Bergerac
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: A halál keresztútján
• Koltai Ágnes: A zöldfülű
• Hegyi Gyula: A kézilány meséje
• Békés Pál: Képeslapok a szakadékból
• Székely Gabriella: Bármerre jársz
• Tamás Amaryllis: Bizánci tűz
• Békés Pál: Ébredések
ELLENFÉNY
• Bikácsy Gergely: A nőnemű revolver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Enyhítő körülmény

Ami után nem marad nyom

Ökrös László

 

Tabi László Enyhítő körülmény című vígjátékáról nyugodtan mondhatjuk: habkönnyű. De voltaképpen miben áll a súlytalansága? Abban, hogy a Balaton partján üdülő, kalandra áhítozó emberek között játszódik? E helyszín és e körülmények önmagukban persze nem határozzák meg szükségszerűen a műfajt, ám valóban ideális elemek egy könnyű bonyodalmakkal és fordulatokkal teli vígjátékhoz. Különösen, ha olyan avatott mester keveri és adagolja az elemeket, mint Tabi László. Az Enyhítő körülményben szinte minden mennyiség, arány precízen ki van számítva, mérve. A műfaj határain belül marad az izgalom, az érzelmesség; az emberi cselekedetek hőfoka soha, egyetlen pillanatra sem emelkedik a vígjátéktól megkívántnál vagy elvárhatónál magasabbra.

A tévéjáték hűségesen követi a Madách Színházban 1967-ben bemutatott darab cselekményét. De nem mindenben. Néhány jelentéktelen rövidítést, tömörítést nem számítva – a képernyőn például a szép Klára nem kapja meg azt a feleségi hűséget bizonyító tréfás oklevelet, amit a színpadon a csalódott Réti és Kormos adott át neki – a Kazán István rendezte jó ritmusú tévéjátékban van egy olyan fontos és árulkodó változtatás, amely a maga módján tulajdonképpen felel arra a kérdésre, miért habkönnyű a darab. A színpadi történetben a nyomozást vezető alhadnagy rövid jegyzőkönyvben összegzi a tényállást, az események dokumentumban rögzítődnek. A tévéjátékból ez kimaradt, nem készül jegyzőkönyv, az izgalmaknak nincs nyoma. Nemcsak írásban, máshogyan sem: ami történt, azt a szereplők is nyilván gyorsan elfelejtik. Amiképpen a nézőkben sem marad meg tartósan az Enyhítő körülmény élménye. Annak ellenére sem, hogy közben kellemesen szórakoztak. Ahogyan az alhadnagy nem lát okot arra, hogy rögzítse az eseményeket, mi nézők sem érezzük szükségesnek, hogy tartósan őrizzük, amit láttunk. Mert hiszen voltaképpen mi történt? Semmi, ami egy hétnél tovább érvényes.

A nézők azért sem aggódhatnak túlságosan Tiborért, mert, mi tagadás, figurájának nincs igazán hitele. Egyrészt majdnem olyan, mint egy romantikus szerelmi dráma hőse: támad, rámenős, energikus, lehengerlő; bemászik az imádott nő ablakán, és forró szavakkal szerelmet vall. Másrészt gyámoltalan, mint egy kisgyerek Klárával való kapcsolatán kívül a világon mindenben. Ez a karakterrajz természetesen nem azért zavar, mert azt lehet rá mondani, nem ilyenek a mai fiatalok – ki tudja biztosan, milyenek? –, hanem mert nem egységes. Egy egészen fiatal, 18 éves fiú és egy már nem egészen fiatal nő, pláne férjes asszony között akkor jön létre ilyen kapcsolat – mai szóhasználattal: akkor fekszenek össze –, ha ebben a nő az aktívabb, a kezdeményező fél, kiváltképpen, ha a fiú még gyámoltalan is. A 32 éves Klárában azonban – legalábbis a szerelem elején, amikor a legnagyobb szükség volna rá – nincs jele ilyen aktivitásnak. Illetőleg van egy homályos és bizonytalan pont a vígjátékban: Klára és Tibor közös útja a Balatonhoz. Nem tudjuk, mi történt az autóstop után ezen az úton. Lehetséges, hogy a fiú ott vett észre valamiféle reménykeltő hajlandóságot, engedékenységet a szépasszony viselkedésében. Ezt azonban látnunk kellett volna. Ha a tévéjáték mindjárt ezzel kezdődik, kiderül, mi gyújtotta föl Tibor érzelmeit és fantáziáját, érthetőbb, világosabb későbbi vakmerősége.

Végeredményben ez a hiány az oka, hogy akárcsak Gyabronka József, mi nézők sem tudunk mit kezdeni a fiú alakjával. Andai Györgyi Klárája sokkal hitelesebb. Csak azt nem értettük, miért parázslik oly lassan a fiúval való találkozás után, még akkor is, amikor szövege és helyzete szerint már lobogva kellene lángolnia. Jó humorú, igazi vígjátéki figura Zenthe Ferenc nyomozást vezető alhadnagya és Kelemen Éva Terus nénije, aki harminc éve alszik nyitott ablak mellett, de még senki sem ugrott be hozzá.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7639