KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/június
KRÓNIKA
• N. N.: Pályázatunk eredménye
• N. N.: Magyar Mozgókép Alapítvány

• Márton László: Kései melankólia Jarman
TELEVÍZÓ
• Sipos Júlia: A forradalom elmúlt Fekete Doboz
• Wisinger István: Az amerikai közszolgálati televízióról Hír... hír... hír...
• N. N.: Mi az, hogy CPB?

• Bikácsy Gergely: Fallosz és arany ősz Eizenstein rajzai elé
• Körner Éva: A vonal dramatikája
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Filmművészetről pedig szó se essék Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• N. N.: Ragályi Elemér operatőr filmjei
KRITIKA
• György Péter: Macho-Magyarország Melodráma (Szabadság, szerelem)
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Rose Hill asszonya
• Zsenits Györgyi: Farkasokkal táncoló
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Táncőrület
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Mindörökké
• Tamás Amaryllis: Ollókezű Edward
• Gáti Péter: Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik
• Bikácsy Gergely: A márki
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Mi, a fehér helikopter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Váltságdíj

Bérczes László

Mert mi is a világ rendje? – kérdezhetjük ezzel az amerikai filmmel kapcsolatban (is). A rend lenne-e az vagy netalántán a káosz? Első nekifutásra persze, hogy a rendre voksolunk – esetünkben a rend egy sikeres üzletembert jelent a legszebb férfikorban, továbbá egy összetéveszthetően csinos feleséget (egyben fátyolos szemű családanyát) és vele az ágyban, párnák közt a legédibb szőke kisfiút. Ez így együtt egy felsőtízezres amerikai család, melynek tagjai igen szeretik egymást. Ezt a rendet jelentik a tőlük függetlenül létező rossz emberek is, akik, hogy egyből felismerhessük őket, mindig rosszkedvűek és borostásak – de nem úgy divatosan, hanem csak úgy kopottan, szürkén, szőrösen. Tulajdonképpen az is e megszavazott világrend része, hogy a most Tom Mullen névre hallgató Mel Gibson szükség esetén pillanatok alatt egy-egy millió dollárt tud elhelyezni egy-egy aktatáskában – ám – e tevékenység már a káoszra

utal, mely bekövetkezik, amikor azt látjuk, hogy a nyomozók főnöke színesbőrű és szakállas, míg az emberrablók zseniális vezetője – az FBI-fizetéssel nyilván elégedetlen zsaru – bizony gondosan ügyel arra, hogy mindig frissen borotválva lépjen kamera elé.

Ha türelemmel végigültük a mintegy húszperces sablonrendet, akkor jutalomból megnézhetünk egy pofás, jólmegcsinált, izgalmas filmet (kicsit talán túl nagy is az izgalom, merthogy a kétmilkó ott lapul a táskában, a szőke gyermek meg ott hever a szőrös emberek díványán, csak ki kéne őket cserélni). Egy kitűnően felépített, kellőképpen kiszámíthatatlan, egyórás nyomozást, üldözést, vérrel telifröcskölt, igazi váltságdíjas mozit látunk, ami még hasonlít is valamelyest a világra. Ezért aztán második nekifutásra mégiscsak a káoszra szavazunk, szóval, hogy az lenne a világ rendje.

Jó érzéssel szedelőzködünk hát, amikor a szőke gyermek hazakerül – de még remegve bepisil –, a szőrös gengszterek pedig már a hűtőkamrában várnak sorukra – ám a simaképű főnök életben marad, sőt megmentőként ő kapja a kétmilkót. Valahogy így szokott ez lenni. De csalódottan visszazöttyenünk, mert Ron Howard rendező ráhúz még húsz percet: úgy dönt, rend a lelke mindennek. A simaképűt szitává löveti, a családi biznisz – valószínűleg pisi nélkül – megy tovább. Szóval rend van, aminek végülis örülnünk kell.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/01 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1386