KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/június
KRÓNIKA
• N. N.: Pályázatunk eredménye
• N. N.: Magyar Mozgókép Alapítvány

• Márton László: Kései melankólia Jarman
TELEVÍZÓ
• Sipos Júlia: A forradalom elmúlt Fekete Doboz
• Wisinger István: Az amerikai közszolgálati televízióról Hír... hír... hír...
• N. N.: Mi az, hogy CPB?

• Bikácsy Gergely: Fallosz és arany ősz Eizenstein rajzai elé
• Körner Éva: A vonal dramatikája
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Filmművészetről pedig szó se essék Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• N. N.: Ragályi Elemér operatőr filmjei
KRITIKA
• György Péter: Macho-Magyarország Melodráma (Szabadság, szerelem)
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Rose Hill asszonya
• Zsenits Györgyi: Farkasokkal táncoló
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Táncőrület
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Mindörökké
• Tamás Amaryllis: Ollókezű Edward
• Gáti Péter: Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik
• Bikácsy Gergely: A márki
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Mi, a fehér helikopter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ragyogj!

Bori Erzsébet

 

Az Akadémiai Díjkiosztó sosem nélkülözte a magasztos, felemelő pillanatokat. A fél kilónyi, garantáltan könnyálló sminkkel újjávarázsolt mamák, a túl mélyre sikerült dekoltázsban pihegő nejek és a hercig gyermekek éppúgy részei a show-nak, mint a szép, igaz történetek eredeti figurái. Ki tudná feledni az idei Oscar-osztásnak azt a megható pillanatát, midőn a legjobb férfiaktor a színpadra szólította a Shine című ausztrál film modelljét, a túlhajtott zongorázástól bekattant egykori csodagyereket? David Helfgott legott a húrokba csapott, és játszott, mint a moziban. A siker alig maradt el a helyi kocsma törzsközönségének forró ovációjától (lásd film).

Szerencsére a Ragyogj! szonra vitele visszafogottabb a színpadra vitelnél, sőt, az alkotók azokra is gondoltak, akik kételkednek Lombroso doktor tételében az őrült és a zseni egy tőről metszettségéről, sőt azt se hiszik el, hogy mindenről Rachmaninov tehet. Az ő „misztikus”, „gyilkos”, „eljátszhatatlan” d-moll zongoraversenye, amelynek betanulása aláássa az ifjú zseni lelki egészségét, derékba töri a pályáját. Legközelebb egy elmegyógyintézet középkorú lakójaként látjuk viszont, bölcs doktorai örökre eltiltották a zongorázástól, mert az árt neki. Ebből a mélységből küzdi vissza magát a normális emberek közösségébe, vendéglátóipari zenész lesz, egy érett asztrológusnő férje, és innen már csak egy ugrás a koncertpódium. Közben a hálás nézők végigélvezhetik a zongorairodalom népszerű, virtuóz darabjait (a hős saját tolmácsolásában), a csúnya, hitetlen nézők pedig érjék be a nagyszerű színészi alakításokkal. Mivel a Ragyogj! mégiscsak egy mozidarab, lehet, hogy ők járnak jobban.

Láthatjuk például Sir John Gielgudot és az ifjú zongorista hős szerepében Noah Taylor kamasz zongoristát. Jó helyen kutakodtak az Oscar-osztók, amikor az év legjobb férfiszínészét épp ebben a filmben keresték. Itt van, csak nem Geoffrey Rush-nak hívják, hanem Armin Mueller Stahlnak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/10 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1669