KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/június
KRÓNIKA
• N. N.: Pályázatunk eredménye
• N. N.: Magyar Mozgókép Alapítvány

• Márton László: Kései melankólia Jarman
TELEVÍZÓ
• Sipos Júlia: A forradalom elmúlt Fekete Doboz
• Wisinger István: Az amerikai közszolgálati televízióról Hír... hír... hír...
• N. N.: Mi az, hogy CPB?

• Bikácsy Gergely: Fallosz és arany ősz Eizenstein rajzai elé
• Körner Éva: A vonal dramatikája
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Filmművészetről pedig szó se essék Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• N. N.: Ragályi Elemér operatőr filmjei
KRITIKA
• György Péter: Macho-Magyarország Melodráma (Szabadság, szerelem)
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Rose Hill asszonya
• Zsenits Györgyi: Farkasokkal táncoló
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Táncőrület
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Mindörökké
• Tamás Amaryllis: Ollókezű Edward
• Gáti Péter: Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik
• Bikácsy Gergely: A márki
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Mi, a fehér helikopter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dínó

Kézai Krisztina

 

Mi felel meg legjobban egy átlagos amerikai filmproducer gigantomániájának? A dinoszauruszok.

Mi felel meg legjobban egy átlagos látványtervező vágyálmainak és a digitális technika lehetőségeinek? A dinoszauruszok.

És mi felel meg legjobban egy átlagos amerikai a demokráciáról alkotott nézeteinek? Ne habozzunk, mondjuk ki bátran: a dinoszauruszok.

Adott egy átlagos, szimpatikusan tapasztalatlan kezdő (jelen esetben egy Aladár nevű dinoszaurusz), aki sanyarú sorsával (egyedül van) és a másság feltétel nélküli elfogadásával (családjának tekinti az őt felnevelő lemúrokat), máris kivívja rokonszenvünket. Különféle, a Walt Disney-dramaturgiát és a látványközpontú tizenéves célközönséget egyaránt kielégítő fordulat után (kisebbfajta világvége) rátalálnak a kietlen valóságra (húsevő szörnyetegek), valamint a vándorló dínócsordára. Itt hősünk megismerkedik a szerelemmel, egy rossz politikai vezetővel és a neki kiszolgáltatott gyengék és öregek kicsiny, de reprezentatív csoportjával. Mint minden rendes fejlődésregényben, innen kezdve a szeretett lény meghódítása, a gyengék védelme és a rossz vezető kritizálása párhuzamosan történik a hős felnőtté válásával. És minő meglepetés! Aladár megtalálja a paradicsomi völgyet, a csorda szembefordul diktatórikus vezetőjével, és a hősnő a hősnek nyújtja a kezét. Vagyis a nyakát. A közön/sség pedig egy életre megtanulja, hogy a gyengék védelme minden felelős vezető legfőbb feladata.

A demokráciára nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Ez a látványvilág és hangtechnika ismét maga mögé utasítja az egykori osztályfőnöki órák döglesztő unalmát, bár a Mondanivaló ugyanaz.

Az olyan apróság pedig, hogy állandó testhőmérséklettel nem rendelkező óriáshüllők pajkosan ugrándoznak az éjszakában, úgyis a biológiaórákra tartozik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3161