KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/június
KRÓNIKA
• N. N.: Pályázatunk eredménye
• N. N.: Magyar Mozgókép Alapítvány

• Márton László: Kései melankólia Jarman
TELEVÍZÓ
• Sipos Júlia: A forradalom elmúlt Fekete Doboz
• Wisinger István: Az amerikai közszolgálati televízióról Hír... hír... hír...
• N. N.: Mi az, hogy CPB?

• Bikácsy Gergely: Fallosz és arany ősz Eizenstein rajzai elé
• Körner Éva: A vonal dramatikája
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Filmművészetről pedig szó se essék Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• N. N.: Ragályi Elemér operatőr filmjei
KRITIKA
• György Péter: Macho-Magyarország Melodráma (Szabadság, szerelem)
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Rose Hill asszonya
• Zsenits Györgyi: Farkasokkal táncoló
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Táncőrület
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Mindörökké
• Tamás Amaryllis: Ollókezű Edward
• Gáti Péter: Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik
• Bikácsy Gergely: A márki
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Mi, a fehér helikopter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fergeteges forgatás

Köves Gábor

 

Sztár nélkül nem megy. Legyen akármilyen blőd a forgatókönyv, dilettáns a stáb, tehetségtelen a szereplőgárda, ha az óriásplakáton ott tornyosul a Sztár neve, filmed végül hasznot fog termelni a világpiacon. A Fergeteges forgatás főszereplője, Bowfinger, a „makkos cipős-fehér zoknis” hazai vállalkozó hollywoodi producer-megfelelője tudja ezt – bár úgy tűnik, mást nem is igen tud a filmkészítésről –, s minthogy forgatókönyve végtelenül blőd (igaz, szerinte zseniális), stábja filmet eddig csak moziban látott (azt is Mexikóban az illegális határátlépés előtt), szereplőgárdája lelkes, de tehetségtelen (gerincét egy konditeremben edződött színészpalánta, egy sosem volt díva és egy kezdő létére a szereposztódíványon otthonosan mozgó csinibaba triója alkotja), valóban sztárra van szüksége. Persze kidobják mindenhonnan, de ő nem tágít, csak azért is meg akarja csinálni élete nagy filmjét, melyben felemelkedésének utolsó lehetőségét látja. A kényszer képtelen ötletet szül: Bowfinger ráuszítja „színészeit” Hollywood abszolút csillagára, hogy a paranoiára hajlamos sztár nyíltszíni lerohanásainak, molesztálásainak és rémisztgetéseinek megörökítésével megkapja filmjének kulcsjeleneteit. Steve Martin nemcsak Bowfinger megtestesítője, ő a forgatókönyvíró is. Tudathasadásos állapot ugyanannak az iparszerűen működő Hollywoodnak görbe tükröt állítani, amelynek uniformizáló követelményeit maga is kielégíti. Bowfinger filmje és Martin filmje talán közelebb áll egymáshoz, mint gondolnánk. Bowfinger filmjéről sejthetjük, hogy csapnivaló, Martinéről megtudjuk, hogy nézhető, de többnyire sótlan. Bowfinger–Martin egyelőre 0–1. Bowfinger beéri egy húzónévvel, valódi filmeseink azonban ennyire sem bíznak magukban. Martin mellé odaállítják Eddie Murphyt, biztos, ami biztos, legyen ott az ő neve is a főcím felett. Bowfinger–Martin végül 1–1.

Sztár nélkül nem megy. Legyen akármilyen blőd a forgatókönyv...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/11 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4639