KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/június
KRÓNIKA
• N. N.: Pályázatunk eredménye
• N. N.: Magyar Mozgókép Alapítvány

• Márton László: Kései melankólia Jarman
TELEVÍZÓ
• Sipos Júlia: A forradalom elmúlt Fekete Doboz
• Wisinger István: Az amerikai közszolgálati televízióról Hír... hír... hír...
• N. N.: Mi az, hogy CPB?

• Bikácsy Gergely: Fallosz és arany ősz Eizenstein rajzai elé
• Körner Éva: A vonal dramatikája
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Filmművészetről pedig szó se essék Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• N. N.: Ragályi Elemér operatőr filmjei
KRITIKA
• György Péter: Macho-Magyarország Melodráma (Szabadság, szerelem)
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Rose Hill asszonya
• Zsenits Györgyi: Farkasokkal táncoló
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Táncőrület
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Mindörökké
• Tamás Amaryllis: Ollókezű Edward
• Gáti Péter: Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik
• Bikácsy Gergely: A márki
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Mi, a fehér helikopter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vörös cirokmező

Hegyi Gyula

 

Csaknem egy órája néztem már ezt a filmet, amikor a japán hódítók megjelenéséből és egyenruhájából rájöttem, hogy végül mégis a huszadik században játszódik. Mindaz, amit addig láttam, a gyalog-hintón szállított menyasszony, az agyagkorsókban párolt cirokpálinka, amelynek az emberi vizelet ad „bukét”, s a fogadó, ahol ökörfejet (egészben!) szolgálnak fel az éhes vendégnek, az időtlen, örök Kínát idézte számomra – lehet persze, ha sinológus lennék, apró jelekből korábban is „belőhettem” volna a történet idejét. A történet műfaja viszont a magyar néző számára sem ismeretlen. Amolyan elbeszélő film, amely egy kis falusi közösség életét meséli el generációról generációra, dallal-tánccal, mókával-könnyel, mulatságos epizódokkal és erkölcsi épülést kínáló végkicsengéssel. Nagyapa a cirok-mezőn ejtette teherbe nagyanyót, nagyanyó jól elfenekelte az akkor még ifjú nagyapót, aki ráadásul olykor a cirokpálinkától is berúgott: de aztán idővel mindketten megkomolyodtak, ahogy nagypapához és nagymamához illik. Volt valaha egy világ, amelyben az apák szívtelenek, a rablók gonoszak, a jámbor emberek pedig félénkek voltak – de aztán jöttek az idegen hódítók, és minden addigi rossz viszonylagossá vált az ő mérhetetlen gonoszságukhoz képest.

A Vörös cirokmező nagydíjat kapott a 89-es nyugat-berlini filmfesztiválon. A zsűri feltehetően mélyebb értelmet is felfedezett ebben az unalomig ártatlan filmben. De az sincs kizárva, hogy nem is annyira a Vörös cirokmezőt, hanem a megújult kínai filmművészetet akarta kitüntetni, ami derék dolog, de kevés magyar nézőt vigasztal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/01 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4684