KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/június
KRÓNIKA
• N. N.: Pályázatunk eredménye
• N. N.: Magyar Mozgókép Alapítvány

• Márton László: Kései melankólia Jarman
TELEVÍZÓ
• Sipos Júlia: A forradalom elmúlt Fekete Doboz
• Wisinger István: Az amerikai közszolgálati televízióról Hír... hír... hír...
• N. N.: Mi az, hogy CPB?

• Bikácsy Gergely: Fallosz és arany ősz Eizenstein rajzai elé
• Körner Éva: A vonal dramatikája
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Filmművészetről pedig szó se essék Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• N. N.: Ragályi Elemér operatőr filmjei
KRITIKA
• György Péter: Macho-Magyarország Melodráma (Szabadság, szerelem)
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Rose Hill asszonya
• Zsenits Györgyi: Farkasokkal táncoló
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Táncőrület
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Mindörökké
• Tamás Amaryllis: Ollókezű Edward
• Gáti Péter: Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik
• Bikácsy Gergely: A márki
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Mi, a fehér helikopter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vörös zsaru

Kovács András Bálint

A film készítői nyilván nem sejtették még annak idején, hogy filmjüket a glasznoszty Magyarországon is sikerre fogja vinni, sőt talán nagyobb sikerre, mint bárhol másutt a világon, de azt bizonyosan tudták, hogy Arnold Schwarzeneggerrel bunkó szovjet zsarut játszatni mindenképpen egzotikus filmötlet, melyből számtalan poén bányászható ki, s amely felfrissítheti a megfáradt brutalitás-filmek szériáját. A humor mindig jótékonyan megszelídíti a komolyan vett brutalitás kínos civilizálatlanságát. Viccben itt sincs hiány: számtalan lehetőséget nyújt erre az orosz medve és a cinikus, nyegle amerikai páros ötlete, amit részben már lelőtt a Terence Hill–Bud Spencer duó, de ebben a politikai összetételben kétségtelenül új. A magyar közönség különösen hálásan reagál Schwarzenegger és az oroszok minden bunkóságára, hiszen éppen abban a pszichózisban leledzik, mint amit a film az amerikaiak részéről ábrázol: a nagyobb erőtől való tiszteletteljes rettegést a civilizálatlanság felsőbbrendű lenézése kompenzálja nála is. A film mögött rejtező ideológiai konstrukció egyébként hosszabb elemzést érdemelne. Az amerikai–szovjet erőszak-kooperációban ugyanis a szovjet már nem ellenségkép, mint a James Bond-filmekben. A leghatalmasabb erők összeműködésének új ellenségre van szükségük, és ez az ellenség sajátos módon a kábítószer lesz, amit véletlenül éppen grúzok és négerek terjesztenek. Bármilyen vicces is az embertelen szovjet rendőrgép, mégiscsak felsőbbrendű, mint azok a fekete ördögök…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/07 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5431