KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/június
KRÓNIKA
• N. N.: Pályázatunk eredménye
• N. N.: Magyar Mozgókép Alapítvány

• Márton László: Kései melankólia Jarman
TELEVÍZÓ
• Sipos Júlia: A forradalom elmúlt Fekete Doboz
• Wisinger István: Az amerikai közszolgálati televízióról Hír... hír... hír...
• N. N.: Mi az, hogy CPB?

• Bikácsy Gergely: Fallosz és arany ősz Eizenstein rajzai elé
• Körner Éva: A vonal dramatikája
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Filmművészetről pedig szó se essék Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• N. N.: Ragályi Elemér operatőr filmjei
KRITIKA
• György Péter: Macho-Magyarország Melodráma (Szabadság, szerelem)
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Rose Hill asszonya
• Zsenits Györgyi: Farkasokkal táncoló
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Táncőrület
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Mindörökké
• Tamás Amaryllis: Ollókezű Edward
• Gáti Péter: Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik
• Bikácsy Gergely: A márki
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Mi, a fehér helikopter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rembetiko

Tamás Amaryllis

 

A rembetiko népies műdal, a két világháború között a kis-ázsiai menekültek származtatták be Görögországba. Kostas Ferrisz embermeleg filmje a műfaj megszületését, virágzását és tetszhalálát meséli el egy fölkavaró hangú énekesnő (Szotiria Leonardu a játék méltóságával alakítja) és a szmirnai görög kolónia szenvedéssel és szenvedéllyel kikövezett, de mindvégig a létezés örömét sugárzó, hányatott sorsával.

Urbánus dzsungelünkben, „kultúrasokktól” szenvelegve, megbabonáz a mindennapi élethez tartozó rembetiko felzaklató, borzongató varázsa: a kétségbeeséssel keveredő életöröm, az elszánt ellenállás, a vakmerőség. A személyes sorsdémonok elleni mágikus terápia is ez. Nem pusztán érdekes és egzotikus a kis kávéházakban fegyelmezetten egymás mellett ülő énekesek, zenészek látványa – a rembetiko több ennél. Gyógyító szertartás, fergeteges hétköznapi sámánizmus, síppal-dobbal... Énekesei a nemzetiségi identitás ébrentartói, egy népeket összekeverő világtörténelmi áradat közepén. A közösségélmény természetes gyógymódja, tisztító rítusa, az együttlét hivatott megakadályozni a lélek pusztulását, visszaadni a büszkeséget, az erőt. A reményt, hogy a pánsípon játszó Apollón, a lyráját pengető Orpheusz végül mégiscsak győzedelmeskedik Zeusz nyilain és az alvilág fejedelmén. Nem kell más, csak a tehetség, csak „kissé lehajtani a fejet? De a szívet, azt föl, föl, barátaim.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/09 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5475