KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/június
KRÓNIKA
• N. N.: Pályázatunk eredménye
• N. N.: Magyar Mozgókép Alapítvány

• Márton László: Kései melankólia Jarman
TELEVÍZÓ
• Sipos Júlia: A forradalom elmúlt Fekete Doboz
• Wisinger István: Az amerikai közszolgálati televízióról Hír... hír... hír...
• N. N.: Mi az, hogy CPB?

• Bikácsy Gergely: Fallosz és arany ősz Eizenstein rajzai elé
• Körner Éva: A vonal dramatikája
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Filmművészetről pedig szó se essék Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• N. N.: Ragályi Elemér operatőr filmjei
KRITIKA
• György Péter: Macho-Magyarország Melodráma (Szabadság, szerelem)
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Rose Hill asszonya
• Zsenits Györgyi: Farkasokkal táncoló
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Táncőrület
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Mindörökké
• Tamás Amaryllis: Ollókezű Edward
• Gáti Péter: Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik
• Bikácsy Gergely: A márki
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Mi, a fehér helikopter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Poszeidon katasztrófa

Baló Júlia

 

A National Geographic decemberi száma Hogyan találtuk meg a Titanicot címmel riportot közöl az 1912. április 14-én jéghegynek ütközött, elsüllyedt hajóóriásról. 2227 utasból 1522 ember nem élte túl a katasztrófát. Az egyik túlélő: „Láttam a hajót süllyedni. A horrort. A rémületet, a rettegést. És hallottam ezeknél is nagyobb borzalmat: a fuldokló emberek sikolyát.” Egy tény: „A vagyon életet adott a katasztrófában: az elsőosztályú utasokat szállásolták legközelebb az életmentő csónakokhoz. A harmadik osztályon utazók jóval messzebb térhettek nyugovóra. Megtörtént, hogy ez utóbbiakat éppen a hajó személyzete akadályozta meg abban, hogy fölmásszanak a hajóoldal víz fölötti részére – míg a legtöbb megtelt csónakot vízre nem bocsátották...”

A Poszeidón katasztrófa című film hajóóriásának utasai – amerikai turisták karikatúra-sémái: ékszerek, „archaikus” mosolyok, férfiak némelyikén paróka, hangoskodás, túlzott kedveskedés. Újévet köszöntenek. A konfettihullámot víz mossa el: tengerrengés. A hajó fölborul, a világ fölfordul. Kettős dráma lehetősége: az utasok lelkében, a hajó szétesésében. Bodybuilder, „forradalmár” pap igét hirdet: aki vele tart, csak annak lesz esélye a túlélésre. A külső mentés reményében a gépterembe kell jutniuk. Nem sokan tartanak vele. Csak kilencen. Ők is minduntalan veszekednek. Vigyorból vicsorgás. Ez egyben a jellemábrázolás is. A hitetlenek, a küzdésre képtelenek meg is halnak. Ki megfullad, ki megég. Ám a bátor csoportból is életét veszti négy. Tragikus sorsukat a film nézője úgy látja, mint fáról hulló levelek esését lassított felvételben. Unalmas kompozícióban. Darabos vágásban.

A jellemek közül megmenekül: az ingerlékeny, ugyancsak izmos exrendőr, az idős házaspárból a férj, a jogging bajnok, aki olyan hipochonder, hogy a köldökét is haslövésnek nézi, a gyermeteg és hiszteroid popénekesnő és a két testvérke: a nővér és a szőke, kékszemű, szeplős, pisze, dundi pofijú öcs. A bátrak bátra, az igehirdető utolsó, életmentő akciója közben, miután tornázott egy kicsit a gőzt elzáró keréken csüngve-függve, átkozódva – lezuhan a hajólávába.

A sablon rakományt veterán operatőr-rendező süllyeszti érdektelenségbe.

Inkább vissza a riporthoz. Az izgalmas kalandfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/02 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5918