KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/június
KRÓNIKA
• N. N.: Pályázatunk eredménye
• N. N.: Magyar Mozgókép Alapítvány

• Márton László: Kései melankólia Jarman
TELEVÍZÓ
• Sipos Júlia: A forradalom elmúlt Fekete Doboz
• Wisinger István: Az amerikai közszolgálati televízióról Hír... hír... hír...
• N. N.: Mi az, hogy CPB?

• Bikácsy Gergely: Fallosz és arany ősz Eizenstein rajzai elé
• Körner Éva: A vonal dramatikája
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Filmművészetről pedig szó se essék Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• N. N.: Ragályi Elemér operatőr filmjei
KRITIKA
• György Péter: Macho-Magyarország Melodráma (Szabadság, szerelem)
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Rose Hill asszonya
• Zsenits Györgyi: Farkasokkal táncoló
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Táncőrület
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Mindörökké
• Tamás Amaryllis: Ollókezű Edward
• Gáti Péter: Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik
• Bikácsy Gergely: A márki
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Mi, a fehér helikopter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Várkastély a Kárpátokban

Peredi Ágnes

 

Épp elég rossz tapasztalat építette ki azt az előítéletet, hogy ha egy film irodalmi adaptáció, és ráadásul még az „ifjúsági” címkét is viseli, akkor célszerűbb óvakodni a megtekintésétől. A Várkastély a Kárpátokban rácáfol az előítéletekre. Nemcsak azért, mert ez a könyv nem tartozik a legsűrűbben forgatott Verne-regények közé, s így feltehetően elég kevesen vannak, akik az eredeti élménnyel akarnák egybevetni a látottakat. Sokkal inkább azért, mert a film határozottan kellemes élményt jelent. S ezt elsősorban humorának köszönheti. Vagyis inkább a néző köszönheti, akit nem nagyon kényeztetnek el a filmvászonról valóban szellemes ötletekkel, derűvel.

A múlt századvégi históriát felesleges volna elmesélni. Elég róla annyi, hogy szerepel benne az ördöngös várba zárkózott, zenebolond báró, és természetesen az elmaradhatatlan zseniális feltaláló, gróf, aki operaénekes s egy primadonna, akinek a hangja káprázatban tartja a művelt, előkelő világot. Jelen van még a Gonosz egy csúfságos paraszt képében és a vár körül élő nép az ő nemes egyszerűségével.

Ettől akár rosszra is sikeredhetett volna a film, ha a rendező nem tekintette volna az egészet szelíd iróniával három lépés távolságból. És ha furcsának tűnik is, ez a távolságtartás készteti a nézőt arra, hogy belemenjen a játékba, örömmel elfogadja a mesét, és jókedvűen nevessen, ha a tenorista magas C-jétől szétreped a meisseni porcelánbili, sőt még különösebb alkotmányok is a történet során; ha a Lohengrin leglíraibb pillanatában postás karikázik a színre, vagy ha a gonoszt egy nagybőgővel szúrják le.

Szemmel láthatóan nagy kedvvel vettek részt a játékban a színészek is. Nemcsak a főszereplő, aki komoly méltósággal viselte a tenorista gróf teátrális pózait, de a kisebb szerepekben felbukkanó epizodisták – a falu bírája, a jámbor kocsmáros vagy szerelmetes lelkű, pufók leányzója és a többiek – villanások alatt is karaktereket tudtak teremteni.

S mivel Verne-regényről van szó, ne feledkezzünk meg a technikai csodákról sem, amelyeket, úgy látszik, elektronikus hókuszpókuszok nélkül is elő lehet varázsolni – megfelelő stílusérzékkel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6872