KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/június
KRÓNIKA
• N. N.: Pályázatunk eredménye
• N. N.: Magyar Mozgókép Alapítvány

• Márton László: Kései melankólia Jarman
TELEVÍZÓ
• Sipos Júlia: A forradalom elmúlt Fekete Doboz
• Wisinger István: Az amerikai közszolgálati televízióról Hír... hír... hír...
• N. N.: Mi az, hogy CPB?

• Bikácsy Gergely: Fallosz és arany ősz Eizenstein rajzai elé
• Körner Éva: A vonal dramatikája
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Filmművészetről pedig szó se essék Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• N. N.: Ragályi Elemér operatőr filmjei
KRITIKA
• György Péter: Macho-Magyarország Melodráma (Szabadság, szerelem)
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Rose Hill asszonya
• Zsenits Györgyi: Farkasokkal táncoló
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Táncőrület
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Mindörökké
• Tamás Amaryllis: Ollókezű Edward
• Gáti Péter: Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik
• Bikácsy Gergely: A márki
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Mi, a fehér helikopter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Whisky

Turcsányi Sándor

 

Miért, hogy a moziban még véletlenül sem Skócia vagy Amerika jut eszünkbe a whiskyről, hanem Kelet-Európa? Ezúttal, úgy tűnt, mellétrafáltunk, hiszen Uruguay jó messze esik innen. Pedig közelebb van, mint gondolnánk. Már a főcím alatt otthon érezzük magunkat, miénk az utca, az öreg, köhögő autó, a zenét mintha Víg Mihály szerezte volna, a képeket Tarr Béla.

Hovatovább ritkaságszámba megy, ha felnőttek a főszereplők, idős hősöket választani már-már perverzió. A két dél-amerikai – állítólag ifjú titán – rendező mégis ezt tette.

A bő hatvanas Jacobo Koller egy özönvízelőtti zokniüzem tulajdonosa Montevideóban, az ötvenes Marta a hű alkalmazott: titkárnő, művezető egyszemélyben. Az évtizedes (vagy inkább fél évszázados) rutint Jacobo anyjának halála töri meg; a sírkő avatásra megjön a rég nem látott öcs Brazíliából. A magányos ördög Jacobo megkéri Martát, hogy a látszat kedvéért játssza el a feleség szerepét. Herman, a fivér szintén zokniban utazik, csak ő korszerű olasz gépsorokkal, továbbá igazi feleséggel és gyerekekkel is rendelkezik. Nem kell hozzá sok idő, hogy gyanút fogjon: a bátynak nagyon nincs rendben a szénája.

Elfelejtettem mondani, hogy Kollerék zsidók, amire előbb apróbb, később határozott jelek utalnak, és amikor Herman elmeséli Martának a kedvenc zsidó viccemet (ami úgy kezdődik, hogy haldoklik az öreg Kohn és az a poén, hogy akkor ki van a boltban?), már az sem kérdés, honnan emigráltak Dél-Amerikába.

Marta pazarul játssza a szerepét, elég megszabadulnia a munkaköpenytől és a hullámcsattól, máris szárnyakat kap. Jacobo nehezebb eset, de többször is lelepleződő játékszenvedélye azt sejteti, hogy talán mégsem reménytelen. A temetés után hármasban elutaznak a tengerhez. Jacobo az öccsétől kapott pénzt megteszi ruletten, nyer egy kisebb vagyont és Herman távozása után bőséges gázsival honorálja Marta fellépését. A következő reggel Marta nem jelenik meg a munkahelyén. Nem emlékszem, mikor láttam utoljára ilyen szép nyitott véget. Marta mondén életet kezd a pénzből? Előbb-utóbb visszamegy dolgozni? Hiánya megadja Jacobónak a kezdő lökést? Megannyi izgalmas lehetőség.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/11 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8436