KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/június
KRÓNIKA
• N. N.: Pályázatunk eredménye
• N. N.: Magyar Mozgókép Alapítvány

• Márton László: Kései melankólia Jarman
TELEVÍZÓ
• Sipos Júlia: A forradalom elmúlt Fekete Doboz
• Wisinger István: Az amerikai közszolgálati televízióról Hír... hír... hír...
• N. N.: Mi az, hogy CPB?

• Bikácsy Gergely: Fallosz és arany ősz Eizenstein rajzai elé
• Körner Éva: A vonal dramatikája
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Filmművészetről pedig szó se essék Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• N. N.: Ragályi Elemér operatőr filmjei
KRITIKA
• György Péter: Macho-Magyarország Melodráma (Szabadság, szerelem)
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Rose Hill asszonya
• Zsenits Györgyi: Farkasokkal táncoló
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Táncőrület
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Mindörökké
• Tamás Amaryllis: Ollókezű Edward
• Gáti Péter: Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik
• Bikácsy Gergely: A márki
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Mi, a fehér helikopter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A hullám

Vajda Judit

Die Welle – német, 2008. Rendezte: Dennis Gansel. Írta: Dennis Gansel, Todd Strasser és Peter Thorwarth. Kép: Torsten Breuer. Zene: Heiko Maile. Szereplők: Jürgen Vogel (Rainer Wenger), Frederick Lau (Tim), Max Riemelt (Marco), Jennifer Ulrich (Karo), Christiane Paul (Anke). Gyártó: Rat Pack Filmproduktion GmbH. Forgalmazó: SPI. Feliratos. 101 perc.

 

Megalázó kísérletekről és parancsuralomról szóló filmet sokat láthattunk már – ennél jóval kevesebb azon művek száma, melyek egy vezető nélküli diktatúra kialakulását illusztrálják. Dennis Gansel alkotása sokszoros adaptáció: a fejlődési sor a diákjain a náci birodalom működését demonstráló kísérletet végző tanár 1967-ben megtörtént esetétől az általa írt újságcikken és egy 1981-es amerikai tévéfilmen keresztül végül az utóbbi regényváltozatán át vezet – és ez a hosszas formálódás igazán jót tett neki.

A német (!) alkotó elszakad a Harmadik Birodalomtól: filmje cselekményét egy általánosságban az autokráciát tárgyaló iskolai projekthét keretébe helyezi. Ezzel nemcsak modernizálja a sztorit, hanem egy aktuálisabb analógiára hívja fel a figyelmet, hiszen a „hogy történhettek meg a II. világháború borzalmai?” helyett arra helyezi a hangsúlyt, hogyan fordulhat át a tökéletes demokrácia erőszakos diktatúrává (amire elég könnyű mai példát mondani). Ez az átfordulás pedig vezető nélkül valósul meg, hiszen Ganselnél a Hullám nevű csoportot életre hívó tanár később hangsúlyosan nem folyik bele az eseményekbe. A film legizgalmasabb kérdése tehát: manipulálhat-e valaki úgy, hogy nem is tud róla? A folyamatok ábrázolása pedig olyan finom lépésekben történik, hogy még a néző sem veszi észre, mikor változik meg minden (ha megváltozik egyáltalán).

A rendező ráadásul nemcsak élettel tölti meg a fiataloknak szánt regény sematikus figuráit, de sokkal árnyaltabban is fogalmaz, és sikerül túllépnie a címből magából adódó szimbolikus jelentéseken (a hullám egyszerre szép és fenyegető, önmagát gerjesztő jelenség). Todd Strasser 1981-es könyvének didaxisához képest egy gyomron vágó zárófordulat beiktatásával Gansel filmje fejlettebb üzenettel szolgál, miszerint ha a tömegről van szó, semmi sem biztos, csak az, hogy senki sem lehet elég jó pszichológus.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9518