KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/július
KRÓNIKA
• Kovács András Bálint: A hatvannyolcas zárvány
• N. N.: David Lean (1908–1991)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Tökéletlen feltámadás A fotográfiáról

• Ardai Zoltán: Álomféleségek Doors
• Hárs György Péter: Jim Morrison és az erotikus tudomány Doors
MAGYAR MŰHELY
• Bán Zoltán András: A romlottságnak nincs határa Beszélgetés Kamondi Zoltánnal

• Zsugán István: Családi szennyes Budapesti beszélgetés Marco Risível
• Schubert Gusztáv: Amerika gyermekei Ovimozi
• Sinkó István: Kés, villa, olló, kamera...
KRITIKA
• Koltai Tamás: Epizodisták főszerepben Rosencrantz és Guildenstern halott
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Intruderek támadása
• Báron György: Tortúra
• Fáber András: Robin Hood
• Gelencsér Gábor: Azok a csodálatos Baker-fiúk
• Kövesdy Gábor: Snack Bar Budapest
• Zsenits Györgyi: Apócák a pácban
• Koltai Ágnes: Zöldkártya
• Tamás Amaryllis: Talpig zűrben
FESZTIVÁL
• Báron György: Monitorfej Fesztivál Győrött
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: Kinek mozog a mozgókép?

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Életem Cukkiniként

Varró Attila

Ma vie de Courgette – francia-svájci, 2016. Rendezte: Claude Barras. Írta: Gilles Paris művéből Céline Sciamma. Kép: David Toutevoix. Zene: Sophie Hunger. Gyártó: Rita Productions / Blue Spirit Animations /Gébéka Films / RTS / France 3 Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft.. Szinkronizált. 66 perc.

 

Bár ezidáig úgy tűnt, a szüleiket vesztett kiskorúak traumatikus történeteit kizárólag Henry Selick párosíthatja sikerrel a hagyományos bábanimáció bumfordi bájával (James és az óriásbarack, Coraline), az idei cannes-i fesztivál egyik nagy kedvencét jelentő Életem Cukkiniként elsőfilmes rendezője, Claude Barras személyében színre lépett a trónkövetelő. Gilles Paris 2002-es gyerekregénye ugyan távolról sem kínál olyan nyomasztó mesevilágokat, mint Roald Dahl vagy Neil Gaiman: az alkoholista anya halálos balesete után árvaházba kerülő kis Icare („de jobb szereti, ha Cukkini-nak hívják”) azonban a hétköznapi életben is épp elég gonoszsággal, frusztrációval és fájdalommal szembesül, hogy aztán saját kreativitása és százféle érzelmi sérüléstől szenvedő gyerektársai segítségével felülkerekedjen rajtuk, sőt nem csak első szerelemre, de új családra is találjon a stoptrükk-világban.

A forgatókönyvet jegyző Céline Sciamma (Tomboy, Csajkor) eddigi életműve alapján Cukkini sorsa jóval sötétebbnek ígérkezne, a francia rendezőnő azonban ezúttal nem terelte kedvelt gender-kátyúi és generációs szakadékai felé tízéves hősét, sőt kiskamasz közössége is inkább egyfajta jótékony terápiás csoportként kezeli a tagok problémáit, ahelyett, hogy súlyosbítaná őket. Az Életem Cukkiniként bájos humorával és töretlen optimizmusával éppúgy kilóg a Sciamma-univerzumból, mint a Selick-féle szürreális rémbirodalomból, mégis ott kísért benne valami mindkét örökségből, ezzel igazán különleges élményt teremtve egy jobbára eseménytelen, kisrealista bábfilm-drámából – pontosan eltalálja azt a homályzónát a lidércnyomásos éjjelek és játékzsivajos nappalok között, amely oly sok gyerekkor helyszíne, mégis oly kevés gyerekfilm hajlandó bemerészkedni szívébe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/12 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13010