KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/július
KRÓNIKA
• Kovács András Bálint: A hatvannyolcas zárvány
• N. N.: David Lean (1908–1991)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Tökéletlen feltámadás A fotográfiáról

• Ardai Zoltán: Álomféleségek Doors
• Hárs György Péter: Jim Morrison és az erotikus tudomány Doors
MAGYAR MŰHELY
• Bán Zoltán András: A romlottságnak nincs határa Beszélgetés Kamondi Zoltánnal

• Zsugán István: Családi szennyes Budapesti beszélgetés Marco Risível
• Schubert Gusztáv: Amerika gyermekei Ovimozi
• Sinkó István: Kés, villa, olló, kamera...
KRITIKA
• Koltai Tamás: Epizodisták főszerepben Rosencrantz és Guildenstern halott
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Intruderek támadása
• Báron György: Tortúra
• Fáber András: Robin Hood
• Gelencsér Gábor: Azok a csodálatos Baker-fiúk
• Kövesdy Gábor: Snack Bar Budapest
• Zsenits Györgyi: Apócák a pácban
• Koltai Ágnes: Zöldkártya
• Tamás Amaryllis: Talpig zűrben
FESZTIVÁL
• Báron György: Monitorfej Fesztivál Győrött
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: Kinek mozog a mozgókép?

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bunyós

Csordás Lajos

 

Első hallásra viccnek tűnik, hogy egy boxklubot Szent Családnak neveznek. Mégsem az. A Szent Család ugyanis egy belfasti műintézmény, s a név ebben az esetben azt jelenti, hogy a klubba katolikusok és protestánsok, vagyis írek és angolok is eljárhatnak egy kis ökumenikus pofozkodásra. A box ezúttal a béke sportja, persze az angol-ír kesztyűcsaták azért mindig a hódítók és az elnyomottak harcáról szólnak. De legalább nem bombával. És pont ez nem tetszik az IRA harcias szárnyának.

Jim Sharidan újabb ír témájú filmje lehetne akár az Apám nevében folytatása is. Ahogy abban megénekelte a börtönt, úgy A bunyósban most elzengi a szabadulást és az újrakezdést. Főhőse – ki más, mint Daniel Day-Lewis – tizennégy évi raboskodás után próbálja folytatni kettétört boxkarrierjét. A régi, lezüllött klubban újra felállítja a ringet, elővakarja a hajléktalanszállóról egykori edzőjét, s megkezdi a maga kesztyűs függetlenségi harcát.

A bunyós politikai mozi, boxfilm és kesernyés love story egyszerre. Sharidan felemásan viszonyul az IRA-hoz: elítéli a terrort, de magát az ellenállást nagyon is fontosnak tartja.

Ami a boxot illeti, Daniel Day-Lewis nem egy Rocky-Stallone, ám egyáltalán nem látszik ügyetlennek a szorítóban. Sőt... Állítólag a forgatásra hasonló elszántsággal készült, mint annak idején Robert DeNiro a Dühöngő bikára. Edzője a hajdani ír boxvilágbajnok, maga Barry McGuian volt, akinek élettörténete szolgáltatta A bunyós alapötletét. Munkájuk eredményét csak azon tudnám lemérni, hogy amikor kifelé jövünk a moziból, felhajtott gallérokat látok, és a vállak alig férnek át az ajtón.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/04 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3676