KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/július
KRÓNIKA
• Kovács András Bálint: A hatvannyolcas zárvány
• N. N.: David Lean (1908–1991)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Tökéletlen feltámadás A fotográfiáról

• Ardai Zoltán: Álomféleségek Doors
• Hárs György Péter: Jim Morrison és az erotikus tudomány Doors
MAGYAR MŰHELY
• Bán Zoltán András: A romlottságnak nincs határa Beszélgetés Kamondi Zoltánnal

• Zsugán István: Családi szennyes Budapesti beszélgetés Marco Risível
• Schubert Gusztáv: Amerika gyermekei Ovimozi
• Sinkó István: Kés, villa, olló, kamera...
KRITIKA
• Koltai Tamás: Epizodisták főszerepben Rosencrantz és Guildenstern halott
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Intruderek támadása
• Báron György: Tortúra
• Fáber András: Robin Hood
• Gelencsér Gábor: Azok a csodálatos Baker-fiúk
• Kövesdy Gábor: Snack Bar Budapest
• Zsenits Györgyi: Apócák a pácban
• Koltai Ágnes: Zöldkártya
• Tamás Amaryllis: Talpig zűrben
FESZTIVÁL
• Báron György: Monitorfej Fesztivál Győrött
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: Kinek mozog a mozgókép?

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tű

Zalán Vince

 

A legutóbbi, halálos áldozatokat is követelő moszkvai diftéria-járvány okát a szakemberek, többek közt, azzal magyarázták, hogy az emberek félnek a védőoltástól, mert attól tartanak, hogy épp az oltás által fertőződnek meg, mivel az egyszer használatos orvosi tű hiánycikk a Szovjetunióban. Nos, ez a hiánycikk, ez a „címszereplővé” avanzsált tű meg-megjelenik Rasid Nugmanov filmjében. (Sőt, a segítségével vénába fecskendezett morfium is.) Ahol pedig terjed a nincs, a hiánycikk, ott előbb-utóbb megjelenik a korrupció, a kriminalitás is. Nugmanov mozidarabja tehát lehetne – szokás szerinti – bűnügyi film, amelynek feszültséget a drog utáni hajsza kölcsönöz. Lehetne mondom, de nem az. A cselekményt persze át-átszövik üldözések, verekedések, zsarolások, késelések, stb. –, de csak úgy mellékesen; mint ahogy az egész történés is mellékes egy kicsit. A rendező ugyanis csak játszik a bűnügyi film kliséivel. Szándékosan vidámkodó stílusban játszik, hogy ezzel furcsa fénytörésbe helyezze (amiről tulajdonképpen beszélni akar) szereplőinek, a proletár élet alatt élő fiatalok kilátástalan sorsát. (A főszerepet az azóta tragikusan elhunyt rocksztár, Viktor Coj játssza.) Ám olykor-olykor mintha elfeledkezne erről a stilizációs szándékáról: kamerájával csak elrévedez a helyszíneken és arcokon, melyeknek szinte már karakterévé lett a vigasztalanság; vagy épp csak követi hőseit, amint egy lerobbant (félig felépült?) cirkusz épületmaradványai közt húzódnak meg, a nyikorgó ajtajú ketrecekben a betonlelátó töredezett lépcsőin, a gazzal felvert porondon. Szerény, tartózkodó film A tű, mely feltehetően épp naivitása, ügyefogyott iróniája révén kelti fel bennünk a gyanút; hogy talán mégsem az egyszer-használatos tű a legnagyobb hiánycikk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/10 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4723