KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/július
KRÓNIKA
• Kovács András Bálint: A hatvannyolcas zárvány
• N. N.: David Lean (1908–1991)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Tökéletlen feltámadás A fotográfiáról

• Ardai Zoltán: Álomféleségek Doors
• Hárs György Péter: Jim Morrison és az erotikus tudomány Doors
MAGYAR MŰHELY
• Bán Zoltán András: A romlottságnak nincs határa Beszélgetés Kamondi Zoltánnal

• Zsugán István: Családi szennyes Budapesti beszélgetés Marco Risível
• Schubert Gusztáv: Amerika gyermekei Ovimozi
• Sinkó István: Kés, villa, olló, kamera...
KRITIKA
• Koltai Tamás: Epizodisták főszerepben Rosencrantz és Guildenstern halott
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Intruderek támadása
• Báron György: Tortúra
• Fáber András: Robin Hood
• Gelencsér Gábor: Azok a csodálatos Baker-fiúk
• Kövesdy Gábor: Snack Bar Budapest
• Zsenits Györgyi: Apócák a pácban
• Koltai Ágnes: Zöldkártya
• Tamás Amaryllis: Talpig zűrben
FESZTIVÁL
• Báron György: Monitorfej Fesztivál Győrött
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: Kinek mozog a mozgókép?

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Másnap reggel

Tamás Amaryllis

Az öregedő, alkoholista színésznő személyisége, élete Tennessee Williams Az ifjúság édes madara című darabjában az ötvenes évek végén megrendítő emberi drámává formálódott, az őszinteség erejével nyűgözött le. Alexandra del Lago a kor reprezentánsaként mutatta fel az emberi lélek vibráló, lüktető sokszínűségét.

Lumet 1986-os, flancosan csillogó, műmondanivalóval felcicomázott, hasonló tematikájú filmje megítélhetetlen értékű rutinmunka – tökéletes színészekkel (Jane Fonda, Jeff Bridges, Raul Julia), tökéletes operatőrrel (Andrzej Bartkowiak), tökéletes sztorival. Jane Fonda alakításából azonban éppúgy, mint a laboratóriumlevegőt árasztó filmből, hiányzik az ízlés és kontroll, amit a néhány évvel ezelőtt nálunk járt Lumet oly fontosnak tartott. Hogy a Lee Strassberg nevelte színészek önelégedettséget fitogtató, mechanikussá merevült, álpszichologizáló játékát ismét megtelítse titkokkal. Sznob áldrámát, világfájdalmat és reménytelenséget sugalló rutinmunkát, színészi „fogásokat” látunk, pedig a „játszó társadalom” képviselőinek föladata, még mindig, megmutatni: „a század testének tulajdon alakját és lenyomatát”. A rendező mutatványos színházában a barokkos játszási mód „az avatatlant megnevetteti, a hozzáértőt csak bosszantja…” A színjáték legunalmasabb formája üres látványossággá süllyeszti egy színésznő dúsan kiteregetett, haszontalan kincseit, a míves varázslat és emberi fény odalett, a kötelességszerűen űzött mesterség feláldozódott a mechanizálódás oltárán, a szakmai tudás üresen járó gépezetté vált annak szeretete nélkül. Hogy mondja Arthur Miller? „A dráma célja magasabb tudatosság létrehozatala, nem pedig valami roham a közönség idegei és érzelmei ellen.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/07 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5438