KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/július
KRÓNIKA
• Kovács András Bálint: A hatvannyolcas zárvány
• N. N.: David Lean (1908–1991)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Tökéletlen feltámadás A fotográfiáról

• Ardai Zoltán: Álomféleségek Doors
• Hárs György Péter: Jim Morrison és az erotikus tudomány Doors
MAGYAR MŰHELY
• Bán Zoltán András: A romlottságnak nincs határa Beszélgetés Kamondi Zoltánnal

• Zsugán István: Családi szennyes Budapesti beszélgetés Marco Risível
• Schubert Gusztáv: Amerika gyermekei Ovimozi
• Sinkó István: Kés, villa, olló, kamera...
KRITIKA
• Koltai Tamás: Epizodisták főszerepben Rosencrantz és Guildenstern halott
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Intruderek támadása
• Báron György: Tortúra
• Fáber András: Robin Hood
• Gelencsér Gábor: Azok a csodálatos Baker-fiúk
• Kövesdy Gábor: Snack Bar Budapest
• Zsenits Györgyi: Apócák a pácban
• Koltai Ágnes: Zöldkártya
• Tamás Amaryllis: Talpig zűrben
FESZTIVÁL
• Báron György: Monitorfej Fesztivál Győrött
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: Kinek mozog a mozgókép?

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Balekok

Harmat György

 

Képzeljük el a szelíd, neurotikus Pierre Richard-t, meg az erőszak-híve, vagány, érzelmeit szégyellő, „igazi férfi” Gérard Depardieu-t, amint alvilági üldözőkkel a nyakukban, együtt nyomoznak egy tizenhat éves szökött kamasz után, akiről ráadásul nem is tudják, hogy melyikük fia. Ígéretes, nemde? Nem először találkozunk e remek kontraszt-párossal: rájuk épült Francis Veber egy korábbi filmje, a Balfácán is.

Depardieu nemcsak Ferreri, Truffaut, Bertolucci és Wajda filmjeiben bizonyítja, hogy korunk egyik legnagyobb filmszínésze, hanem az efféle bohócságokban is. Richard kevésbé mértéktartó eszközökkel él, ám depressziós-karikatúrája (lépten-nyomon sírva fakad) többnyire ellenállhatatlanul kacagtató.

A történet ritkán pereg igazán gyorsan, sablonos is, de a két színész elevenné teszi. Megfelelő arányban váltakoznak a szentimentális és humoros elemek, a befejező képsoron (az apai, fiúi és baráti szeretet sajátos diadalán) pedig egyszerre sír és nevet a történetbe belefeledkező néző.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/02 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5916