KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/július
KRÓNIKA
• Kovács András Bálint: A hatvannyolcas zárvány
• N. N.: David Lean (1908–1991)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Tökéletlen feltámadás A fotográfiáról

• Ardai Zoltán: Álomféleségek Doors
• Hárs György Péter: Jim Morrison és az erotikus tudomány Doors
MAGYAR MŰHELY
• Bán Zoltán András: A romlottságnak nincs határa Beszélgetés Kamondi Zoltánnal

• Zsugán István: Családi szennyes Budapesti beszélgetés Marco Risível
• Schubert Gusztáv: Amerika gyermekei Ovimozi
• Sinkó István: Kés, villa, olló, kamera...
KRITIKA
• Koltai Tamás: Epizodisták főszerepben Rosencrantz és Guildenstern halott
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Intruderek támadása
• Báron György: Tortúra
• Fáber András: Robin Hood
• Gelencsér Gábor: Azok a csodálatos Baker-fiúk
• Kövesdy Gábor: Snack Bar Budapest
• Zsenits Györgyi: Apócák a pácban
• Koltai Ágnes: Zöldkártya
• Tamás Amaryllis: Talpig zűrben
FESZTIVÁL
• Báron György: Monitorfej Fesztivál Győrött
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: Kinek mozog a mozgókép?

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ismeretlen katona lakkcipője

Bársony Éva

Rangel Vâlcsanov filmje nyomasztó, mint egy rossz vacsorát követő zűrzavaros álom. Nem a tartalma nyomasztó, hanem a tanácstalanság, amit nézőjében ébreszt. Értelmezhetetlen jelentésű valóságdarabok mosódnak össze értelmezhetetlen jelentésű látomásfoszlányokkal; bombasztikus ötletek lépnek fel azzal az igényel, hogy szimbólumokként fogadjuk el őket, ám megfejtésükhöz a logika tökéletesen hiányzik a filmből.

A Napfény és árnyék (1962) óta ismert nevű rendező ezúttal mintha teljes igényű példatárát akarta volna összeállítani annak a mára már egyre kevésbé fogyasztható „költői álomlátásnak”, amely elég hosszú ideig művészi buktatója volt a bolgár filmeknek. A szürrealisztikusan lebegtetett szépelgést, amely csak ritka esetekben játszott valóban dramaturgiai szerepet, egykor még a krimik is kötelező modorként alkalmazták, az új bolgár filmes nemzedék viszont éppen most kezd nyűgeitől szabadulni. Különösen feltűnő hát, ahogyan Vâlcsanov itt már ad abszurdum viszi ezt a modorosságot. Az egymást nem értelmező jelenetek tartalmáról képtelenség valamit is biztosan állítani. azon kívül, hogy maga a rendező kezdi a szemünk előtt elképzelni(?), visszaidézni(?) őket. Egy kisfiú jön-megy elveszetten egy falusi ház udvarán, mintha maga sem tudná bizonyosan, ébren van-e, vagy álmodik, netán őt álmodják. Így van ezzel a film – egy lakodalom – valamennyi szereplője. Mígnem a lopós nagymama rá nem gyújtja a házat mindannyiukra. Az egyedül maradt kisfiú a romok felett kérdően néz ránk. És mi értetlenül bámulunk rá vissza.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7948