KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/július
KRÓNIKA
• Kovács András Bálint: A hatvannyolcas zárvány
• N. N.: David Lean (1908–1991)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Tökéletlen feltámadás A fotográfiáról

• Ardai Zoltán: Álomféleségek Doors
• Hárs György Péter: Jim Morrison és az erotikus tudomány Doors
MAGYAR MŰHELY
• Bán Zoltán András: A romlottságnak nincs határa Beszélgetés Kamondi Zoltánnal

• Zsugán István: Családi szennyes Budapesti beszélgetés Marco Risível
• Schubert Gusztáv: Amerika gyermekei Ovimozi
• Sinkó István: Kés, villa, olló, kamera...
KRITIKA
• Koltai Tamás: Epizodisták főszerepben Rosencrantz és Guildenstern halott
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Intruderek támadása
• Báron György: Tortúra
• Fáber András: Robin Hood
• Gelencsér Gábor: Azok a csodálatos Baker-fiúk
• Kövesdy Gábor: Snack Bar Budapest
• Zsenits Györgyi: Apócák a pácban
• Koltai Ágnes: Zöldkártya
• Tamás Amaryllis: Talpig zűrben
FESZTIVÁL
• Báron György: Monitorfej Fesztivál Győrött
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: Kinek mozog a mozgókép?

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Parazita

Barotányi Zoltán

Valljuk be, az „Illés szekere”-típusú űrhajók ideje véglegesen lejárt: ne várja többé senki a háromméteres, szőke szakállas űrhajós istenek eljövetelét. Ők egyszer már elhozták a fényt, a kultúrát és a fontosabb világvallások alapító üzenetét, majd, csak úgy heccből, megsétáltatták a kissé beijedt prófétát. Ám azután – szól a híradás – rákaptak a nohaborra; a vegyigyümire és a disznósajtra, s végül hozzánk csökevényesedtek. Így hát az új jövevények nem vacakolnak sokat a külcsínnel: az Alien némiképp még humanoid szörnyétől folyamatos az átmenet a Puppet Masters (alias Paraziták) rémlényéhez, a Rejtélyes Sertésmájhoz. A disznóölés által megihletett alkotók eme nélkülözhetetlen alkatrész képében vélik megtalálni a „badisznecser”, a testrabló kilencvenes években is érvényes változatát: az izé frizbizés és óvatlanság útján terjed, jó balbekk módjára szorosan a gazdalény hátára tapad, azután szívószál az agyba, és jöhet a „havaj”! Az imigyen agycsapolt lény látszatra elhülyül, s úgyszólván teljes mértékben kihal belőle a fajfenntartási késztetés: a „badiszneccselt” zombik kiszűrésére kiváló módszert kínál a csinos asztrológusnő blúzgombjának alacsonyabb fokozatra állítása. A film később teljesen elvadul: az ufó-addikt áldozatok undorító izéket dobálnak egymásra, s derék főszereplőnk a melltartó kicsatolása közben a G-pont helyett meleg belsőségre tapint, úgy tarkótájban. Az invázió által fenyegetett amik hamarost maguk is kitapintják az űrmáj gyenge pontját: a vírusos agyvelőgyulladás letarolja az egész állományt – kivéve az utolsó példányt, aki a kiváló Donald Sutherland testében realizálódik. A civilizációs gőg azonban neki sem kegyelmez, s a Fiú irgalmatlanul eliminálja az Atyát – habár ama űrhajós istenek talán nem egészen ezt vésték vala a kőtáblákra. Fiam – hörgi a vén Donald – ezt azért nem gondoltam volna! Ezt mi sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/04 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=851