KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/október
MAGYAR MŰHELY
• Turcsányi Sándor: Désiré történelemórái Így néztük mi Jancsó Miklós filmjeit
• Jancsó Miklós: Jancsó Miklós amerikai naplójából

• Kovács András Bálint: Egy meghiúsult beszélgetés története Robert Bresson
HORROR
• Schubert Gusztáv: Az álom napja Stephen King, a rémkirály
• N. N.: Stephen King-adaptációk
• Molnár Gál Péter: Ifjú Frankensteinné Szörnymutációk

• Bakács Tibor Settenkedő: Az ezüstfejű kígyó a farkába harap Andy Warhol filmjei Magyarországon
• Antal István: Bankár és költő Az amerikai kísérletifilm történetéből
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Pannon party Az utolsó nyáron
• Reményi József Tamás: Sem gonoszok, sem ártatlanok Dermedj meg, halj meg, támadj fel!

• Koltai Ágnes: Lenni vagy tenni Luc Besson és a neogiccs
• N. N.: Luc Besson filmjei
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A legyek ura
• Nagy Gergely: A Hegylakó visszatér
• Turcsányi Sándor: Földönkívüli zsaru
• Tamás Amaryllis: A remény útja
• Fáber András: Holtpont
• Hegyi Gyula: A gyönyör rabjai
• Sneé Péter: Az igazi
• Sneé Péter: Ők is a fejükre estek...
ELLENFÉNY
• Nagy Gergely: Mesék és csodák az én Bagdadomban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Dizájneren

Szertől szerig

Kovács Gellért

Mintha a néző vénájában is ott lógna a tű.

 

A csodás budapesti belvárost ritkán ábrázolt szemszögből, kicsit sem csodásnak mutatja az Index hírvideósa: a huszonéves Geri hosszú évek óta a fővárosi junkie-k életét éli, romos háztól a kukáig, parkoktól a rakpartig, bolti lopástól a benzinkútig, sorstárstól a sorstársig. Ő a mi kalauzunk, őt követi Horváth – mindenféle beavatkozástól mentesen, de semmiről le nem maradva. Az van, ami történik, azt láthatjuk, ami van. Megismerjük a többieket, pontosabban azokat a drogfüggőket, kikkel főszereplőnk ideiglenesen vagy hosszabb időre összeverődik. Legtöbbször az erőltetett menetet mutatja, gyalog ténferegve, vagy a villamoson ülve, az út ideiglenes vége mindig a cucc: amikor a karba, s olykor más testrészbe fúródik a tű, Horváth akkor sem rántja el a felvevőt – miért is tenné. A gátlásnak itt semmi keresnivalója. Ott rohadt el régen valamelyik foglalt ház szemétdombos udvarán.

Geri értelmes, szellemes srác. Már ami maradt belőle. Többféle komoly szervi bajjal is küzd, nincs meg a fél tüdeje. Többször tiszta volt egy darabig, de a szintetikus, olcsó szerekről a megszokotthoz képest is nehéz szabadulni: túl könnyű beszerezni. Túlságosan nincs a túlparton semmi. Rá is érvényes az, amit egyik sorstársa mond viszketegen, miután kijött az egyik segítő szervezet irodájából: ő már lemondott volna az életről, de az élet még nem mondott le róla. Lehetne ez üres frázis, ám amikor ennyire az üresség irányít, egy ilyen mondat igenis gyomorba vágja az embert. Csakúgy, mint Horváth Balázs, és a másik operatőr, Botos Tamás filmes felfogása: képeik természetesek, de igényesek, nagyvászonra valóak. Egyébként se érezni azt, hogy a rendező irányítana, de azt sem, hogy ne tudná, hogyan lehet ebből mozgókép. Geri az, aki tempót, témát ad, a stáb viszont érzi, pont ez a feladata: hogy a készülő film legyen majd Geri élete – külső kommentár nélkül, csak maga. Zene csak néha szól, elég az utcazaj. A város zaja, mely tudomást se vesz rólunk. A Dizájneren épp ettől tud a téma egyik legkiválóbb magyar dokumentumfilmje lenni: mert mindenféle okoskodás, formai hatásvadászat nélkül, csak úgy, a létezést mutatja. Azt, ahogy minden összefolyik. Az idő nem tud rendszerezni, mert nincs mit. Bár a film végpontja arról szól, Geri hogyan vonul be sokadszor az elvonóra, de ő is elmondja, mi is érezzük: ez is csak azért van, hogy ne haljon meg most. Ha így folytatja: még.

Horváth filmje nem, vagy nem csak arról szól, hogy mit tesznek a függőkkel az ellenőrizhetetlen összetételű, követhetetlen hatású dizájnerdrogok, sokkal inkább arról, ahogy ez a világ (a használóké) működik, ahogy összemosódik azokéval, akik ugyanazokon az utcákon, tereken járnak. Ahogy ez a két dimenzió láthatatlanul metszi egymást. Megrendítő, természetes pillanatok azok, amikor Geriék mellett elsuhan egy babakocsi, amikor a padon ülő idegen srácok nézik, ahogy a bozótban épp eldobott ásványvizet keresnek a cucchoz. Itt vannak előttünk, mégis távol. És nem is feltétlenül együtt: ugyan a filmet nézve az lehet az érzésünk, Geriék összetartanak, figyelnek egymásra, de ez hazugság, nem létezik ott igaz barátság, s ezt ők maguk jegyzik meg, hisz többször is, többféleképpen előkerül a téma. Tényleg nincs félrebeszélés: a drogos ilyen – mondják magukról egyes szám harmadik személyben –, az anyagért hajlandó sok mindenre, de mindenki kihasznál mindenkit. Ez ilyen, ez ennyi.

Elképzelni sem tudom, hogy lehet így élni, valahogy így fogalmaz Geri édesanyja, s ezzel tulajdonképpen ki is mondta, miért is fontos film a Dizájneren. Igazából még csak nem is a közönyről beszél. Hanem a tehetetlenségről. Geriék nem találják a kiutat, mi meg nem találjuk az utat hozzájuk. Meg vagyunk dermedve mind.

 

DIZÁJNEREN – magyar dokumentumfilm, 2016. Rendezte: Horváth Balázs. Kép: Botos Tamás és Horváth Balázs. Zene: Kristóf Márton, Porteleki Áron és Szabó Bálint. Vágó: Pap Levente. Producer: Pusztai András. Gyártó: Forgalmazó: Cirko Film Kft. 90 perc.

 

 

 

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/03 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13107