KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/október
MAGYAR MŰHELY
• Turcsányi Sándor: Désiré történelemórái Így néztük mi Jancsó Miklós filmjeit
• Jancsó Miklós: Jancsó Miklós amerikai naplójából

• Kovács András Bálint: Egy meghiúsult beszélgetés története Robert Bresson
HORROR
• Schubert Gusztáv: Az álom napja Stephen King, a rémkirály
• N. N.: Stephen King-adaptációk
• Molnár Gál Péter: Ifjú Frankensteinné Szörnymutációk

• Bakács Tibor Settenkedő: Az ezüstfejű kígyó a farkába harap Andy Warhol filmjei Magyarországon
• Antal István: Bankár és költő Az amerikai kísérletifilm történetéből
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Pannon party Az utolsó nyáron
• Reményi József Tamás: Sem gonoszok, sem ártatlanok Dermedj meg, halj meg, támadj fel!

• Koltai Ágnes: Lenni vagy tenni Luc Besson és a neogiccs
• N. N.: Luc Besson filmjei
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A legyek ura
• Nagy Gergely: A Hegylakó visszatér
• Turcsányi Sándor: Földönkívüli zsaru
• Tamás Amaryllis: A remény útja
• Fáber András: Holtpont
• Hegyi Gyula: A gyönyör rabjai
• Sneé Péter: Az igazi
• Sneé Péter: Ők is a fejükre estek...
ELLENFÉNY
• Nagy Gergely: Mesék és csodák az én Bagdadomban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Nix

Jancsó Miklós

Levél helyett Halász Péternek odaátra.

 

Először arra gondoltam, levelet írok neki, de se ő, se én nem hiszünk az odaátban. Így hát hiába címezném meg, nem fogja elolvasni.

Egy biztos, már én is ott tartok, összerándul a gyomrom, ha a halálra gondolok. Tizen-huszonéves korában az ember még nincs tisztában a saját halandóságával, „mindig más hal meg, mi meg sose” (Lovasi András). És egyszer csak megrándul a gyomor. A zsigerek árulkodnak, elárulják, amit az ész titkol!

Igen, mert az eszemmel tudom: a vég az bizony a nagy semmi. Bécsben a nix. Onnan tudom, hogy egyszer már voltam ott, ott a nixben. És az egészben az a basz, az a baj, hogy annyira semmi, de annyira, még lereagálni se tudod. Nem tudod tudomásul se venni, hogy nem vagy, mert semmi más, csak a nix.

Ne ingassátok a fejetek, tudom, hogy így van, mert egyszer már visszahoztak onnan.

És most mért mondom el? Mért is?

Valamikor réges-régen együtt ültünk, két, vagy tán három hónapja. Péter és én. Bor, meg komoly beszéd. És azt mondta, borzasztó dologra jött rá, mindenki meghal. Ordítani kéne, de minek. Így hát röhögjünk rajta. Röhögjünk az egészen. Élet és halál? Ugyan már! Röhögjünk. Vagy, ha nem, legalább mosolyogjunk. Hátha az irónia segít.

Segít, Péter, drága barátom?

 

2006. 03. 25.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 06. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8592