KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/november
KRÓNIKA
• N. N.: A Magyar Mozgókép Alapítványról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A Nyugat alkonya, a Kelet agóniája Velence

• Kozma György: Csendben megyek el A kert
• Turcsányi Sándor: Csúcstalálkozó a sherwoodi erdőben A kis Taraszov és a nagy Costner
• Molnár Gál Péter: Így élni jó! Frank Capráról
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Nemzeti purgatórium És mégis
• Hegyi Gyula: Európai operacirkusz Találkozás Vénusszal
• Barna Imre: A palermói rém Nyitott ajtók
• Csengery Kristóf: Szomorúan ellenőrzött vonatok Az állomás
VIDEÓ
• György Péter: Szemhatár-átlépés Magyar és holland videóinstallációk

• Zsugán István: Engem a hazugságok is gazdagítanak A moziról beszél Sebeők János író és természetvédő
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Where
• Koltai Ágnes: Thelma és Louise
• Ardai Zoltán: Érzelmes csodabogarak
• Turcsányi Sándor: A király ágyasa
• Tamás Amaryllis: Rocketeer
• Gáti Péter: Kipurcant a bébicsősz, de anyának egy szót se!
• Zsenits Györgyi: Nagy durranás
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: A kis zabálás Kapreál novella

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egykoron harcosok voltak

Harmat György

A férj munkanélküli, nem éppen mellesleg pedig macho állat: „szereti” az asszonyt, ám ha begurul, véres-puffadtra veri. Önzését gyermekei is megszenvedik. A feleség kemény, büszke nő, aki dacos szerelemből ment hozzá az urához, s minden sértés ellenére kitart mellette. Amíg bírja, amíg teheti. Az egyik fiú menekül otthonról, egy utcai banda tagja lesz, a másikat a törvény javítóintézetre ítéli. A 13 éves, meseköltő lány rí ki leginkább környezetéből: őt megerőszakolja apja barátja... Íme egy őslakos család hétköznapjai a mai Új-Zélandon.

A maorik temperamentuma, mint gondolható, fékezhetetlen, vad a természetük, életelemük a dal, a mulatozás. A „kollektív jellemábrázolás” és egyes szituációk sematizmusát azonban minduntalan átvérzi a valóság: ettől szép, erőteljes – ha nem is remekmű – Lee Tamahori többszörös díjnyertes debütáló filmje. A megmintázott közeg pulzáló hitelességétől, a színészi alakítások feszes plaszticitásától. Az alkotás témája nem a rasszizmus, az intolerancia. Alig van fehér szereplője: az a néhány azonban – jellemző módon – rendőr, bíró vagy szociális munkás. A maorik „egykoron harcos”, őshazájában kisebbségi népét belső konfliktusok (is) gyötrik: testét szétmarja a modernizáció, a hagyományok még élő cafatjai ott lüktetnek a lumpenlét váladékában. Korunk megkerülhetetlen ellentmondása, hogy az erről szóló film dinamizmusa nem kis részben az amerikai típusú beállítás- és vágástechnikából fakad.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/09 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=348