KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/december
KRÓNIKA
• N. N.: Kommersz neorealizmus? Luigi Zampa
• Ember Judit: Koza Dezső halálára

• Ardai Zoltán: Az undor titokzatos tárgya Peter Greenaway
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: A nagy moszkvai szópuccs Folytatásos történelem

• Reményi József Tamás: Igazságtétel? Magyar krónikák
VIDEÓ
• Turcsányi Sándor: Mindenféle múltak Házi videók

• Földényi F. László: Leni Riefenstahl és Az akarat diadala
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: Mistery Train
• Sneé Péter: Túl a Ráktérítőn Csendes napok Clichy-ben
• Székely Gabriella: Vissza Moszkvába Három nővér
• Koltai Ágnes: Holnapelőtt Halálutak és angyalok
• Váncsa István: Virágos, gyertyás, homokos Julianus

• Zsugán István: Mindannyian törökök vagyunk Beszélgetés Xavier Kollerrel
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Monsieur Bard különös óhaja
• Békés Pál: Az utolsó kijárat Brooklyn felé
• Székely Gabriella: Egy külön világ
• Hegyi Gyula: Oly távol és közel
• Turcsányi Sándor: Lányom nélkül soha
• Sneé Péter: Folt a zsákját
• Tamás Amaryllis: A szerelem erejével
• Nagy Gergely: Dinasztiák harca
HÁTTÉR
• Sirály Gergely: Fekete Mozgó

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Maradok!

Vajda Judit

 

„Hogy áll a szerelemmel?” – szegezi a kérdést egy rámenős udvarló Marie-Dónak, aki ekkor ráébred: unja már férjével a tízévnyi házasságot, a férfi rigolyáit, mániákus bicikliőrületét, és hogy neki kell kísérőautóval követnie a pedálozások során. Otthagyja hát Bertrand-t, és Antoine-nal, a nagyon is találó kérdés feltevőjével kezdene új életet – ha a levakarhatatlan férj hagyná: Bertrand-nak ugyanis jelszavává válik a címül választott mondat és ... marad. Ahelyett, hogy kiköltözne a nő lakásából, beveszi magát az egyik szobába és még egy tüdőgyulladást is összeszed, csak hogy asszonya részvétét felkeltse. De Marie-Do egyre jobban szabadulna a hazajáró lélektől. Antoine-nak, az új férfinak azonban megtetszik Bertrand viselkedése, és nem átall a pártjára állni – annál is inkább, mivel forgatókönyvíróként mindennél jobban érdeklik a váratlan fordulatok.

Bizonyára sokan emlékeznek még a francia új hullám egyik alapvető darabjára, Truffaut Jules és Jimjére. Valami ehhez hasonlót, csak kicsit viccesebbet próbált összehozni Diane Kurys is – és a párhuzamot filmje egy pontján még ellentmondást nem tűrve a szánkba is rágja. De míg a nouvelle vague-nak mindene volt az eredetiség, addig a Maradok!-ban néhány jelenet szégyentelenül elcsépelt (gondoljunk csak a ruhapróba ezerszer látott képsoraira). Ennél eredetibb, ahogy Kurys filmje számos ponton reflektál önmagára. Az eleve adja magát, hogy a forgatókönyvíró kedvese maga írjon scriptet közös történetükről, az már eredetibb, hogy a film végére a szereplők együtt írnak befejezést. De hiába ez a kis frivol játék, hiába a néhány igazán eltalált, kacagtató jelenet (a furcsa hármas együtt- és különélése sok ilyet tartogat, a burleszkszerű biciklibalesettől kezdve egészen a „hárman egy ágyban”-ig) – Sophie Marceau régen várt színésznői visszatérése elég felemásra sikerült.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/08 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1985