KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/december
KRÓNIKA
• N. N.: Kommersz neorealizmus? Luigi Zampa
• Ember Judit: Koza Dezső halálára

• Ardai Zoltán: Az undor titokzatos tárgya Peter Greenaway
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: A nagy moszkvai szópuccs Folytatásos történelem

• Reményi József Tamás: Igazságtétel? Magyar krónikák
VIDEÓ
• Turcsányi Sándor: Mindenféle múltak Házi videók

• Földényi F. László: Leni Riefenstahl és Az akarat diadala
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: Mistery Train
• Sneé Péter: Túl a Ráktérítőn Csendes napok Clichy-ben
• Székely Gabriella: Vissza Moszkvába Három nővér
• Koltai Ágnes: Holnapelőtt Halálutak és angyalok
• Váncsa István: Virágos, gyertyás, homokos Julianus

• Zsugán István: Mindannyian törökök vagyunk Beszélgetés Xavier Kollerrel
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Monsieur Bard különös óhaja
• Békés Pál: Az utolsó kijárat Brooklyn felé
• Székely Gabriella: Egy külön világ
• Hegyi Gyula: Oly távol és közel
• Turcsányi Sándor: Lányom nélkül soha
• Sneé Péter: Folt a zsákját
• Tamás Amaryllis: A szerelem erejével
• Nagy Gergely: Dinasztiák harca
HÁTTÉR
• Sirály Gergely: Fekete Mozgó

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az élet egy füttyszó

Pohl Péter

 

A szabadság és más, mélyen elnyomott szó, mint szex, hamis erkölcs, opportunizmus hallatán ájultan aláhanyatló kubai járókelők – a politikai parabolától a groteszk szatíráig sokféle megoldás kínálkozik az efféle bizarr jelenetekkel zavart keltő filmre. Szerencsére egyikről sincs szó: Az élet egy füttyszó jól kiszámítható esetlegességgel egymás mellé komponált mozaikkockái nem az értelem, hanem az érzelem, nem a társadalomrajz, hanem a sorsvonalak belső logikája szerint kerülnek egymás mellé. Mintha Truffaut a hatvanas években godard-i esszéfilmet forgatott volna. Anyátlanság és apátlanság, szerelem és művészet, bűntudat és felszabadultság, mindez a fátum-dramaturgia kezében, ahol a szálak előbb összekuszálódnak, hogy aztán, éppen a Sors erejét bizonyítandó, minden és mindenki a helyére kerüljön. Ravasz. Felborítani a világot – csak azért, hogy helyre lehessen állítani. Persze valamennyi történet így működik, csakhogy ebben a filmben nem a hősök irányítják a cselekményt. Kiszolgáltatottak – méghozzá szó szerint – a Jóistennek, akivel egy szomorú arcú lány azonosítja magát, hogy ily módon hol az óceán partján üldögélve, hol a víz alatt bugyborékolva kommentálja és irányítsa a Sors – meg a film – hű narrátoraként az eseményeket. S hogy miért teszi ezt? Mert szereti ezeket az embereket. A film szereplőit a szeretet – pontosabban a Szeretet – vezeti egymáshoz.

S hogy a film a szereplők mellett a néző szívébe is szeretet lop, az – a Jóistenen kívül – Fernando Pérez rendezőnek köszönhető, aki e játékos dramaturgiát emlékezetes karakterekkel, helyzetekkel, képekkel teszi tartalmassá. Mivel megfosztja történetét a hagyományos elbeszélés dinamikus lehetőségeitől, szereplői könnyen a sorspéldázat testetlen szócsöveivé válhatnának. Ezzel szemben a régi traumájával kínlódó asszony, a siker kapujába érkezett gyönyörűséges balerina, valamint egy váratlanul az égből ölébe hulló szerelem (a lány hőlégballonon érkezik) és az anyja (akit egyébként Cubának hívnak) fájó emléke között választani kényszerülő jóképű mulatt férfi sorsa nemcsak titokzatos árvaságuk és egymáshoz tartozásuk metszéspontjában válik érdekessé, hanem önmagában is az. Miközben a Nagy Összefüggés jegyében történik minden, a részletek is a teljesség gazdagságát hordozzák. Így tér ki ez a különös film mindenfajta elvárás elől: ha filozófián kapjuk, máris viccelődni kezd, az épülő modellt váratlan epizód zúzza szét, az elvont konstrukcióba melodráma ékelődik, ugyanakkor a melodráma ezen az elvonatkoztatott szinten teljesedik be. Az élet egy füttyszó mindenekelőtt szabad film. – S lám, a rendező állva marad a havannai emberek forgatagában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2904