KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/december
KRÓNIKA
• N. N.: Kommersz neorealizmus? Luigi Zampa
• Ember Judit: Koza Dezső halálára

• Ardai Zoltán: Az undor titokzatos tárgya Peter Greenaway
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: A nagy moszkvai szópuccs Folytatásos történelem

• Reményi József Tamás: Igazságtétel? Magyar krónikák
VIDEÓ
• Turcsányi Sándor: Mindenféle múltak Házi videók

• Földényi F. László: Leni Riefenstahl és Az akarat diadala
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: Mistery Train
• Sneé Péter: Túl a Ráktérítőn Csendes napok Clichy-ben
• Székely Gabriella: Vissza Moszkvába Három nővér
• Koltai Ágnes: Holnapelőtt Halálutak és angyalok
• Váncsa István: Virágos, gyertyás, homokos Julianus

• Zsugán István: Mindannyian törökök vagyunk Beszélgetés Xavier Kollerrel
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Monsieur Bard különös óhaja
• Békés Pál: Az utolsó kijárat Brooklyn felé
• Székely Gabriella: Egy külön világ
• Hegyi Gyula: Oly távol és közel
• Turcsányi Sándor: Lányom nélkül soha
• Sneé Péter: Folt a zsákját
• Tamás Amaryllis: A szerelem erejével
• Nagy Gergely: Dinasztiák harca
HÁTTÉR
• Sirály Gergely: Fekete Mozgó

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Eredendő bűn

Elek Kálmán

 

Vigyázat, film noir! A ponyva-szakíró Cornell Woolrich Waltz Into Darkness című dolgozatából merítő Eredendő bűn a puffadt ajkú Angelina Jolie sejtelmes szavaival nyit, s a hunyorgó Antonio Banderas zárszavával ér véget. A köztes másfél órában kibomló szerelmi melodrámában egy tehetős kubai kávékereskedő (Banderas) amerikai feleséget rendel, de némi fondorlat folytán csábos szélhámosnőt (Jolie) kap kézhez. A jó vásárnak induló cseréből aztán sok kalamajka adódik – késelnek és kávéznak, mérgeznek és ármánykodnak, színlelnek és szeretnek, izzadnak ágyban és életveszélyben, őrjöngenek kínjukban és örömükben… „Olcsó melodráma” – fintorog az úrilányt játszó statiszta a filmbéli színielőadás láttán, a néző meg nem tudja, most mi van, lehet, hogy valaki odaátról üzenget? A látványos díszletek előtt zajló, háromszereplős (femme fatale – züllött bűntárs – csapdába csalt hős) kvázi-thrillert éppen a műfaj lételemének számító feszültség hiánya öli meg. A Woolrich-féle írott eredetiben talán volt valami a teátrális dialógusokon és a század eleji Kuba egzotikumainak leírásán kívül. Ha volt is, a Banderas ülepének és Jolie kebleinek fényképezésébe, valamint a korhű atmoszféra megteremtésébe feledkezett filmesek tudomást se vettek róla. Pedig a valódi film noir, melyet megkíséreltek életre kelteni, nem sztár-, de még csak nem is büdzsé-függő. Félelem- és feszültségérzet, bukás és esendőség a kulcsszavai, s még csak hírből sem ismeri a megbocsátást, a happy endinget. Az Eredendő bűn megmosolyogtató tündérmesének tűnik a készítői által igen nagyra tartott noir-nagyságokhoz képest, ha egyáltalán illendő egy kiérdemesült műfaj korszakalkotó darabjaihoz hasonlítani.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3543