KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/december
KRÓNIKA
• N. N.: Kommersz neorealizmus? Luigi Zampa
• Ember Judit: Koza Dezső halálára

• Ardai Zoltán: Az undor titokzatos tárgya Peter Greenaway
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: A nagy moszkvai szópuccs Folytatásos történelem

• Reményi József Tamás: Igazságtétel? Magyar krónikák
VIDEÓ
• Turcsányi Sándor: Mindenféle múltak Házi videók

• Földényi F. László: Leni Riefenstahl és Az akarat diadala
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: Mistery Train
• Sneé Péter: Túl a Ráktérítőn Csendes napok Clichy-ben
• Székely Gabriella: Vissza Moszkvába Három nővér
• Koltai Ágnes: Holnapelőtt Halálutak és angyalok
• Váncsa István: Virágos, gyertyás, homokos Julianus

• Zsugán István: Mindannyian törökök vagyunk Beszélgetés Xavier Kollerrel
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Monsieur Bard különös óhaja
• Békés Pál: Az utolsó kijárat Brooklyn felé
• Székely Gabriella: Egy külön világ
• Hegyi Gyula: Oly távol és közel
• Turcsányi Sándor: Lányom nélkül soha
• Sneé Péter: Folt a zsákját
• Tamás Amaryllis: A szerelem erejével
• Nagy Gergely: Dinasztiák harca
HÁTTÉR
• Sirály Gergely: Fekete Mozgó

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gyilkosok utcája

Lajta Gábor

 

Ne tévessze meg a nézőt e baljós filmcím, sem a műfaji megjelölés – krimi –, ezen a filmen nem fog izgulni. A Gyilkosok utcájában rendre elénk táruló vércsíkos hullák látványa – akárha szolid csendélet volna – nem rendít meg. Pedig a magánnyomozásba kezdő íróval együtt (Jean-Louis Trintignant alakítja) nyomasztó balsejtelmek között kellene rettegnünk a halált. Félnünk kellene a tengerparti kisváros uraitól, akik feltehetően meggyilkoltak egy öregasszonyt a földjeiért, és sorra tüntetik el a tanúkat is. A sejtések azonban ebben a filmben túlzottan biztosak, a tettek indítékai egyértelműek, a figurák átlászóak, s a történet oly akciószegény, hogy nem kell félni semmitől.

Jean-Louis Trintignant, bár szokott vívódó értelmiségi szerepkörében mozog, mégis kívül van mindenen, félálomban hordozza gyűrt arcát, időnként torz mosolyra rántja, mint akit hirtelen ébresztenek. Mennyire máshogy játszott egy bevallottan kommersz, de kitűnően megcsinált krimiben, a Zsarutörténetben, Alain Delon partnereként. Az a figura valódi volt, s Trintignant azzal, ahogy belépett egy szobába, tökéletesen megformálta a börtönből szökött gengszter súlyos alakját.

A Gyilkosok utcájában sem a szereplőknek, sem környezetüknek nincs dimenziója. A kissé túlexponált, ellenfényes képek tovább anyagtalanítják az amúgy is stilizált valóságot.

Meglehet, Max Gallo regénye, amely a film alapjául szolgált, karakteres mű. Boramy Tioulong rendező munkája mindenesetre sem krimi, sem társadalomrajz: filmes akvarell súlytalan történettel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/11 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6283