KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/december
KRÓNIKA
• N. N.: Kommersz neorealizmus? Luigi Zampa
• Ember Judit: Koza Dezső halálára

• Ardai Zoltán: Az undor titokzatos tárgya Peter Greenaway
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: A nagy moszkvai szópuccs Folytatásos történelem

• Reményi József Tamás: Igazságtétel? Magyar krónikák
VIDEÓ
• Turcsányi Sándor: Mindenféle múltak Házi videók

• Földényi F. László: Leni Riefenstahl és Az akarat diadala
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: Mistery Train
• Sneé Péter: Túl a Ráktérítőn Csendes napok Clichy-ben
• Székely Gabriella: Vissza Moszkvába Három nővér
• Koltai Ágnes: Holnapelőtt Halálutak és angyalok
• Váncsa István: Virágos, gyertyás, homokos Julianus

• Zsugán István: Mindannyian törökök vagyunk Beszélgetés Xavier Kollerrel
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Monsieur Bard különös óhaja
• Békés Pál: Az utolsó kijárat Brooklyn felé
• Székely Gabriella: Egy külön világ
• Hegyi Gyula: Oly távol és közel
• Turcsányi Sándor: Lányom nélkül soha
• Sneé Péter: Folt a zsákját
• Tamás Amaryllis: A szerelem erejével
• Nagy Gergely: Dinasztiák harca
HÁTTÉR
• Sirály Gergely: Fekete Mozgó

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A 3. számú űrbázis

Harmat György

 

Miért hisszük el az egyik mesét, a másikat miért nem? Kisgyerekként, kedvtelve nézzük a Harmadik típusú találkozásokat, mert Spielbergnek láthatóan kedve telik a mesélésben. Még az ennél gyengébb, A nyolcadik utas: a halál is sikerrel rémisztget, mert Scott nyíltan és következetesen vállalja műfajának szabályait. A 3. számú űrbázison időnként izgulunk, időnként nem, de szinte folyamatosan bosszankodunk.

Stanley Donen (akinek A papa mozija című kellemesen középszerű filmjével ugyancsak idén találkoztunk) komolykodva, ólomlábakon döcögteti science fiction-horrorját, nagyvonalúság nélkül és képzeletszegényen. Az űrbázison élő Ádám és (nem Éva, hanem) Alex paradicsomi boldogságát a Földről érkező idegen zavarja meg, aki robotot teremt saját hasonlatosságára. A fordulatok előadása közben Donennek arra is jut ideje, hogy merőben új morális felfedezéseit megossza a nézővel. Például: a puszta szexualitás elítélendő, mígnem a szerelem magasztos; az emberiesség kiveszőben van a világból, de vannak letéteményesei; a gép nem képes az önfeláldozásra, ámde az Ember igen, sőt!

Kirk Douglas rutinjával és fáradt, mégis új csatákra kész fizikumával, Farrah-Fawcett, Charlie „kiugrott” angyala, villogó fogsorával és ruganyos fiatalságával járul hozzá a tökéletes emberpár erkölcsi megdicsőüléséhez. Harvey Keitel azonban (akinek a tehetségére az Aliz már nem lakik itt és a Kék gallér hívta fel figyelmünket) természetes játékstílusa ellenére sem tud megbirkózni azzal a páratlan merevséggel, amelyre az Elvetemült szerepében kényszerítették.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7248