KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Gru

Parádi Orsolya

Despicable Me­ – amerikai, 2010. Rendezte: Chris Renaud, Pierre Coffin. Írta: Sergio Pablos történetéből Ken Daurio, Cinco Paul. Zene: Heitor Pereira, Pharrell Williams. Gyártó: Illumination Entertainment. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 95 perc.

 

„Superbad – Superdad”. Ennyiben jelöli meg főszereplő fejlődéstörténetének alfáját és omegáját a rendező a film szlogenjében. Csak egy aprócska betű a különbség a csúnya antihős és a melegszívű pótapuka között, akivé Gru a történet végére válik. A cérnalábú, hordóhasú gonosztevő élete főművére készül, a Hold ellopására. Az ehhez szükséges szupergépet a konkurens Vektor őrzi bevehetetlen villájában, amelynek kapuja csak a sütit áruló három árva kislány előtt tárul fel. Gru agyában összeáll a terv: örökbefogadja a lányokat, és megszerzi a zsugorsugarat. Életveszélyes eszközök, gyanús vegyszerek, bombából készült ágy – nem kifejezetten babaház várja a testvéreket, de ellenállhatatlan bájuk néhány jól irányzott csapással hamarosan széttöri a gonosz szívét borító páncélt. A kiscicás mesekönyvet eleinte kiröhögő Gru azon kapja magát, hogy nincs fontosabb számára, mint a lányok balettelőadása.

A látványvezérelt, szemkápráztató tájakon játszódó, lassított felvételes, az utolsó szőrszálig kidolgozott 3D animációktól – mint az Avatar vagy Az Őrzők legendája – eltérően az amerikai rajzfilmek másik vonulata mintha a karakterábrázolásra fektetné a hangsúlyt. Ilyen volt a Wall-E, a Fel!, és ilyen a Gru is. Kevés, karikatúraszerűen megrajzolt figura, jellemkomikum, és a lelki jelenségek szellemes vizsgálata jellemzi ez utóbbiakat. A kezdetben kissé üresnek ható univerzum attól telik meg élettel, hogy fontos dolgokról esik szó benne: az örökké elégedetlen anya árnyékával küzdő fiút az önzetlen gondoskodás segíti a boldogsághoz, a három árva nem adja fel a reményt. A tartalom pedig túlnő a formán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/11 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10356