KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A pokol kapujában

Barkóczi Janka

Araf – török-francia-német, 2012. Rendezte és írta: Yesim Ustaoglu. Kép: Michael Hammon. Zene: Marc Marder. Szereplők: Nestlihan Atagul (Zehra), Baris Hacihan (Olgun), Özcan Deniz (Mahur), Nihal Yalcin (Derya). Gyártó: CDP / Match Factory. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 124 perc.

Az új török filmművészet egyik erős visszatérő állítása, hogy a pokol kapuja minden bizonnyal valahol Isztambul és Ankara között nyílik, az egyik kietlen, nevesincs kisvárosban. Bár a konkrét hely és az itt élő közösség lehet filmenként más és más, az alvilágba vezető út mégis feltűnően egyforma kínnal van kikövezve. A térség archaikus legendái, amelyek erről a vidékről és erről a szenvedésről szólnak, évszázadok óta elevenen, mára már egyenesen pimasz változatlanságban élnek. Mind közül a legerősebben azok a jellegzetes balladák tartják magukat, amelyek kevés variációs lehetőséggel egyetlen konkrét sémára, a megesett és cserbenhagyott, elkeseredésében pedig egy másik, de immár tisztességes férfi védelmébe menekülő lány meséjére épülnek. Yesim Ustaoglu rendezése elsősorban mégis azzal tűnik ki az untig ismételt szériából, hogy női alkotó lévén, mindezt erősen saját neme nézőpontjára adaptálja.

A főszereplő itt a meseszép, de felelőtlen Zehra, aki egy bódult lagzi hajnalán tragikus viszonyba bonyolódik egy kamionsofőrrel, s akinek ballépését majd Olgun, az önjelölt kamasz-lovag próbálja helyretenni. Ők egyébként mindketten egy útszéli gyorsétterem alkalmazottaiként tengetik napjaikat, miközben koruknak megfelelő bizonytalansággal kísérlik meg kitapogatni a rájuk mért jövőt. A jól ismert rape-revenge sablont épp ez a bizonytalanság, a vidéki fiatalok kilátástalan bolyongása teszi letaglózóan életszerűvé, s – mindannyiunk szerencséjére – így válik inkább kortárs életérzés-mozivá, mint vérvonalról és rurális erkölcsökről szóló mitikus példabeszéddé. A film kiállítása, ennek megfelelően, szándékosan szenvtelen és szikár, mégis gyorsan megtelik a természeti környezet kegyes fenségétől áthatott rideg szépséggel. Ugyanaz az a monumentális ősi törvény, amely újra és újra felszínre kárhoztatja a Zehra és Olgun történetéhez hasonló elbeszéléseket, a jelek szerint egyformán szívósan él Anatólia hegyláncai között és az idén századik születésnapját ünneplő török moziban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11799