KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kocka

Kömlődi Ferenc

 

A detroiti születésű, torontói illetőségű Vincenzo Natali 1997-es pszicho-thrillere – a Titanic, majd az HBO után – végre eljutott a hazai mozikba is. A rendező (saját bevallása szerint) a Csillagok háborúja által kiváltott „vallásos élmény” hatására kezdett el filmezni, s hagyott fel képregény-készítői ambícióival. Rövidebb opusok (például az 1996-os, Dario Argento, John Carpenter, illetve a szintén torontói David Cronenberg korai munkáihoz hasonlított Elevated), storyboardok és a Johnny Mnemonicban történt közreműködés után, huszonnyolc évesen jegyezte első, egész estés moziját, a Kockát.

Pszicho-thriller, de a cyber-thriller skatulyát is ráhúzhatnánk: a bűvös helyett ezúttal bűnös kocka (helyszín) különös, kegyetlen virtuális valóságot modellál. Szobákként funkcionáló kockák végeláthatatlan, gonosz sötétségbe burkolt labirintusát. Minden egyes kocka hat másikkal szomszédos, de soha nem tudhatjuk, melyik rejteget újabb, halálos veszélyeket. Kockáról kockára, színről színre bolyonganak a szereplők, minimalista, ám egyben szürreális-futurisztikus díszletek között. Maguk se értik, miért, hogyan csöppentek ebbe a kafkai világba. Heten vannak, fura szerzetek valamennyien: cezaromániás rendőr, matematika-zseni diák, örök vesztes (és az építmény tervezésében öntudatlanul résztvevő) mérnök, hivatásos tolvaj, paranoiás pszichológus, autista lángelme… Lidércnyomásban ébrednek, rémálomból menekülnek. Talán egy kísérlet szenvedő alanyai, talán bűneikért vezekelnek, nincs jelentősége. Tét a túlélés: milyen matematikai műveletsorokat, algoritmusokat követve juthatnak ki? Létezik-e egyáltalán kiút?

Ebből az alapképletből bontakozik ki a szerény költségvetésből forgatott, de ennek ellenére rendkívül izgalmas, súlyos lélektani konfliktusokkal (hatalmi harc, egyéni érdekeket háttérbe szorító kooperáció stb.) terhelt túlélési játék – és fantasztikus utazás is egyben. A végére szereplőn, nézőn egyaránt úrrá lesz a paranoia, a klausztrofóbia.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2056